Folyamatosan homok potyog az égen látható résből

Folyamatosan homok potyog az égen látható résből

A következő frissítésekkel lehet, hogy egy új helyszínt kap a pálya.

Be kell vallanunk, hogy amikor először napvilágot láttak azok a hírek, hogy az ötödik szezon valószínűleg időutazós lesz, a jelenleginél egy kicsit több változásra vártunk, hiszen se a görögök, se az egyiptomiak, de még a rómaiak sem kaptam szerepet a pályán. A szezon kezdetekor viszont a rés ugyanúgy ott maradt az égen, így logikusan végiggondolva konstatálhattuk, hogy valószínűleg ennél több furcsaság is érkezik majd onnan. Ezt erősíti meg a jelenlegi látkép, hiszen a résre nézve láthatjuk, hogy néha homokszemek esnek belőle, ami azt jelentheti, hogy a következő nagy frissítéssel egy újabb sivatagos részt vagy akár egy egyiptomi helyszínt is kaphatunk.

Ha minden igaz ez a homok a sivatagos területre esik, ahol a szekeret és csontokat is megtalálták a játékosok. Egyértelmű, hogy a szekér inkább egy vadnyugati stílust képvisel, így azon sem lepődnénk meg, ha az új helyszín egy igazi nyugat-amerikai kisváros lenne az 1800-as évekből. Szinte biztosak vagyunk abban, hogy a vikinghajó csak a kezdet volt és az előbb említett múltbeli kultúrák sorra megjelenhetnek a pályán, ami biztosan feldobná a játékot és minden héten a kultúrához megfelelő skinek érkezhetnének. Az egyiptomi teóriára visszakanyarodva érdemes megemlíteni Loot Lake-et is, ahonnan a magasból láthatunk egy érdekes, háromszög alakú sziluettet, ami vagy egy hatalmas piramis vagy egy egyszerű textúra bug, de sokan szeretnék azt hinni, hogy előbb-utóbb egy piramis bújik majd elő Loot Lake-ből, ami nem csak rengeteget javítana azon a területen, de beleillene a mostani történetszálba is.

Ettől függetlenül lehet egy sokkal általánosabb megoldás is, miszerint ezek a homokszemek csak azt jelzik, hogy megjelent a sivatag Moisty Mire helyén, de szeretnénk azt hinni, hogy az Epic ennél kreatívabb. Az 5.1-ig viszont valószínűleg nem tudunk meg többet erről, így marad a remény, hogy tényleg valami izgalmasat találtak ki nekünk a fejlesztők.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések