Az ATK bebizonyította, hogy van helye a járműveknek a Fortnite-ban

Az ATK bebizonyította, hogy van helye a járműveknek a Fortnite-ban

Napestig lehetett volna vitázni, hogy működne-e egy jármű a játékban, –de az ATK válaszolt helyettünk.

A bevásárlókocsi megjelenésénél a közösség két részre szakadt. Volt akinek tetszett az új és felettébb fura jármű, de sokan nem igazán élték át a dolgot. A rengeteg bug mellett annak sem örültek, hogy egy ilyen kicsi pályán már gyorsabban közlekedhetünk. Miután többször ki-, és berakták a bevásárlókocsit, mindenki rájött, hogy egyáltalán nem változtatja meg a metát, csak a casual játékosoknak segít egy kicsit jobban élvezni a játékot. Mint ma már tudjuk: ez a bevásárlókocsi csak egy teszt volt, ami egy sokkal érdekesebb járművet hozott, (ami már motorral működött), hiszen az ötödik szezonnal megérkezett az ATK!

A golfkocsi –vagy hivatalos nevén All Terrain Kart– már az első olvasásra is meghökkentett sokakat, hiszen nem csak elszállítja az egész csapatot, de még gyorsabb is, mint a séta, –főleg ha kihasználjuk a driftelést. Ezenfelül még egy érdekes funkció is bekerült, mivel ugrani is tudunk a golfkocsival, ha együtt tud dolgozni a squad. Nem lövünk mellé túlságosan, ha azt mondjuk, –hogy tegyük fel az ATK érkezett volna meg hamarabb és nem a bevásárlókocsi–, akkor itt most egy Fortnite apokalipszisben ülnénk, ahol mindenki acsarkodna az Epicre a döntésük miatt. Szerencsére ez nem így történt és az átmeneti kocsi tökéletesen bevált.

Ha logikusan, mindent összevetve végiggondoljuk, akkor tényleg van értelme járműveket elhelyezni a pályán, –hiszen segíti a gyors akciót a jobb játékosoknak, ami mellett végtelen mókát biztosít a casualeknek is. A járművek nélkül egyszerűen soha nem érte meg kiesni a pálya szélére, mivel szinte az egész meccs alatt rohannod kellett, de most akár Snooby vagy Junk Junction is szóba jöhet az ATK miatt. Ettől függetlenül a golfkocsi egy erős és metát átalakító újdonság, de nem nevezhetjük OP-nak. Hangos, drift nélkül elég lassú, és szinte nehezebb nem eltalálni a benne utazó játékosokat. 

Véleményünk szerint tehát az Epic megint nem lőtt mellé, és szépen adagolva adta át nekünk a járműk koncepciójá. Úgy, hogy 2-3 hónappal ezelőtt még egy interjúban azt nyilatkozták, hogy nem terveznek semmilyen kocsit a játékba. A Fortnite egyértelműen a League of Legends politikáját követi; miszerint a változás jó és folyamatosnak kell lennie, hogy frissen tartsák a játékot. A két játék sikere alapján pedig úgy tűnik, hogy ez a helyes hozzáállás egy komoly kiadótól. El se tudjuk képzelni, hogy mi lesz az Epic következő agymenése, de valószínűleg az ATK még csak a jéghegy csúcsa.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!