Hajnalban megszerezték az első lvl 5-ös Ragnarokot!

Hajnalban megszerezték az első lvl 5-ös Ragnarokot!

Kicsit több, mint négy nap alatt kimaxolták a skint.

Múlthét csütörtökön beléptünk az ötödik szezonba, amivel a Fortnite megtartotta jó szokását; két olyan skint is piacra dobtak, amiket mi magunk "öltöztethetünk fel", hiszen fejlődés közben további részeket érünk el. Összesen öt szintet nyithatunk ki a Drifthez és a Ragnarokhoz is, így nem okozhat túl nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy vannak olyan játékosok vagy inkább csapatok, akik ebből is versenyt csináltak, és végül a DooM Clannak sikerült megszerezni elsőnek az ötödik szintet folyamatosan váltva egymást a játék előtt.

A kalandjukat végig streamelték Youtube-on, és jelenleg is közvetítenek, –méghozzá a fullos Ragnarokkal.

Természetesen nem csak szórakozásból csinálják, hiszen ez a munkájuk; ezzel pedig rengeteg nézőt bevonzottak. A DooM Clan régebben is csinált hasonló dolgokat, de mióta a Fortnite lett a világ legnépszerűbb játéka, azóta szinte csak azzal játszanak, –így néha érdemes megnézni, hogy éppen mivel rukkoltak elő, mert tényleg nem ismernek határokat, ha a grindolásról van szó. Le a kalappal előttük és tényleg gratulálunk nekik, de azért reméljük, hogy egy kiadós alvást bevállalnak ezután, hiszen ez egészen biztosan fárasztó lehetett.

Kövess Minket!



Közvetítések