Öt profi csapat, akik rendesen megleptek minket az idén

A profik között mindig lesznek előre megjósólhatatlan dolgok, mint például az, hogy egy csapat mikor húz be egy váratlan eredményt.

Szinte minden nagyobb verseny alkalmával látunk meglepetéseket a CSGO-ban. A csapatok teljesítménye hétről-hétre változhat és talán ez az, amiért egy kisebb, feltörekvő gárdának is jó esélye van befurakodni a nagyok közé. Ennek köszönhetően rengeteg változik a profi közösség és ez is közrejátszik abban, hogy miért örvend még mindig ekkora népszerűségnek ez a játék. Ez idén sem volt eddig másképp, nézzük meg, hogy melyik 5 csapat okozta a legkellemesebb meglepetéseket 2018 első felében.

Íme öt csapat, akik kritikán aluli teljesítményt mutattak idén

damilosK | 18/07/18 11:06 Egy szezon akkor lesz igazán élvezetes, hogyha rendkívül sokszínű. Az idei CSGO év eddig pontosan ilyen, ugyanis szinte egyik versenyen sem lehetett alapozni a papírformára, majdnem mindig voltak meglepetések. Az év első fele után összeszedtük az öt legnagyobb meglepetést okozó csapatokat, valamint az öt leginkább kiábrándítő teljesítményt mutató ötösöket is.

5. TyLoo 

A kínai/indonéziai csapat már többször is megmutatta, hogy tudja azt a szintet hozni, amivel ott lehet lenni a legjobbak között és, hogy egy ázsiai csapatban is van ekkora potenciál. A legkiemelkedőbb teljesítményüket az IEM Sydney-n mutatták, ahol egészen az elődöntőkig meneteltek. A CSGO Asia Championships-re sem panaszkodhattak, ott a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Ezen kívül rendkívül sok helyi versenyt is megnyertek már és sorra ott vannak a világversenyeken is. Jelen pillanatban egy lépésre vannak attól, hogy lejussanak a FACEIT Major main kvalifikációjára, ahonnan a következő megálló pedig már maga a major.

4. BIG

Annak ellenére, hogy a BIG eddig csak egyszer tudott kiemelkedő teljesítményt mutatni, ez a lista nem lenne teljes, hogyha pont ők nem lennének rajta. Az ESL One kölni második hely még mindig hihetetlen és nem csak számukra, hanem az egész profi közösségnek, ugyanis tényleg a semmiből érkezett a gob b által vezetett gárda. Az ő sikerük is igazolja a fentebb említett állításunkat, hogy egy CSGO versenyen bármikor történhet óriási meglepetés. A csapatnak mindenképpen jót tett, hogy Owen "smooya" Butterfield csatlakozott hozzájuk. Természetesen smooya mellett még Johannes "nex" Maget is remek telejsítményt mutatott és a jövőben mindenképp érdemes lesz rájuk odafigyelni.

3. NRG

Az év elején mégis ki gondolta volna azt, hogy a Damien "daps" Steel által vezetett gárdára majd a második legjobb észak-amerikai ötösként tekinthetünk így fél év után? Nagyon szép eredményeket értek már el idén, ugyanis a StarSeries i-League ötödik szezonjában egészen a döntőig meneteltek, ott viszont a Na'Vi állította meg őket, de ez a második hely is fényesen csillog. Ezen kívül még az ECS ötödik szezonjának döntőjében is nagyon szépen szerepeltek a 3-4. helyet szerezték meg. Sajnos a major-re nem sikerült lejutniuk, de biztosak lehetünk benne, hogy fogunk még róluk hallani az év folyamán.

2. Natus Vincere

A Na'Vi mindig is egy top tier csapat volt, viszont 2018 év elején szerintem nem sokan gondolták volna, hogy olyan jó esztendőt fognak majd ki, hogy a FaZe-t, vagy akár az Astralis-t is legyőzik majd. Mind Oleksandr "s1mple" Kostyliev és mind Denis "electronic" Shripov is  remek formában van és talán nekik is köszönhető az, hogy ilyen jól játszanak idén. Már két versenyt is sikerült behúzniuk, pontosabban az ESL One Cologne 2018-at és a korábban említett StarSeries i-League 5. szezonját. Ezek után pedig jó esélyekkel pályáznak majd a major győzelemre is, ugyanis jelenleg minden esélyük meg van ahhoz, hogy a Na'Vi történetében először major-t nyerjen a csapat.

1. Astralis

Mindenki jól tudja, hogy a világ legjobb csapata címéért vetekszik jelenleg a dán együttes, viszont az a teljesítmény, amit idén mutattak egyszerűen lehengerlő. Szinte versenyről versenyre újat mutatnak és talán ez az, amiért folyton ilyen jól tudnak szerepelni. Nem lehet számítani arra, hogy mikor húznak valami váratlant és emiatt nem is lehet ellenük felkészülni. A tavalyi évük elég kemény volt és sokan nem is várták azt, hogy ők majd idénre összekapják magukat. Viszont Emil "Magisk" Reif érkezése egy óriási boostot adott nekik, aminek köszönhetően idén már három versenyt is sikerült megnyerniük. 

Ti hiányoltok esetleg valakit a listáról?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!