TAZ életében először nem jutott ki egy Major-re!

TAZ életében először nem jutott ki egy Major-re!

Kettő csúfos vereség után nem maradt már több esélyük kijutni a lengyeleknek.

A Counter-Strike egyik ikonja, a veterán Wiktor "TaZ" Wojtas a játék kezdete óta az össses major versenyen ott volt, viszont hosszú évek után most először nem sikerült kvalifikálnia magát egy ilyen kaliberű tornára.

Két játékos ott volt az összes major rájátszásában!

Valakinek még egy sem jött össze, viszont nekik már több, mint tízszer is sikerült!

TaZ a Virtus.pro csapatát elhagyva egy feltörekvő szintén lengyel négyeshez, a Kinguin csapatához igazolt. A minor-ra még sikerült kvalifikálniuk magukat, viszont innen kettő vereséggel búcsúzniuk kellett, ami azt jelenti, hogy mostmár semmiféle esélyük nem maradt lejutni a szeptemberi major versenyren. Először a Sprout csapatától kaptak ki 16-9-re, majd az elmination meccsen a Red Reserve ellen küzdötte meg, de végül a svédek egy szoros kettő mérkőzés után 2-0-ra (16:12 [Cache] ; 19:17 [Dust2]) legyőzték őket.

TaZ ezt megelőzően, korábbi csapatával a Virtus.Pro-val az összes major versenyen részt vett, viszont ahogy azt már korábban is említettem, februárban elhagyta a legtöbb ideje együtt játszó gárdát. 2017 év elején már nem tudták azt a teljesítményt hozni a lengyelek, mint azelőtt ez pedig minden bizonnyal megtörte a csapat motivációját. Ezt követően viszont még próbálták valahogy összekapni magukat, de az ELEAGUE Major 2017-en nagyon könnyedén háromszor kikaptak, ez pedig azt jelentette, hogy 0-3-mal már a csoportkörből sem tudtak továbbjutni. Nagy valószínűséggel ez volt az a fordulópont a csapat életében, amikor azt éreztek, hogy eljött az idő cserélni. 

Természetesen nem ő az egyetlen játékos aki ott volt az eddigi összes major-ön. Nézzük meg, hány játékosnak sikerült lejutnia eddig az összes alkalommal a legrangosabb CSGO versenyre:

  • NEO, pashaBiceps, byali - Virtus.pro
  • Snax - mousesports
  • JW, flusha, KRiMZ - fnatic
  • olofmeister - FaZe
  • dev1ce, dupreeh, Xyp9x - Astralis
  • Zeus - Na'Vi
  • shox - G2

Rajtuk kívül nem TaZ az egyetlen, aki most nem lesz ott először egy major-ön, ugyanis Denis "seized" Kostin és Nathan "NBK" Schmitt sem lesz ott Londonban majd szeptemberben. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Cover: HLTV

Kövess Minket!



Közvetítések