Különleges eventtel és ingyenes hétvégével ünnepli harmadik születésnapját az RL

Különleges eventtel és ingyenes hétvégével ünnepli harmadik születésnapját az RL

A fejlesztők nagyszerű dolgokkal készülnek az eseményre!

Egy újabb év telt el a Rocket League számára, néhány nap múlva a harmadik születésnapját ünnepli a játék. De nemcsak az RL, hanem az elődjének számító Supersonic Acrobatic Rocket-Powered Battle-Cars is lassan eléri az első X-et. Ezen két szülinap alkalmából a Psyonix igazi ínyencségekkel készül nekünk.

Születésnapi Event

A meghirdetett esemény kicsit másképp fog kinézni, mint az eddigi ünnepekhez, évszakokhoz köthető eventek. Kapni fogunk egy 'Anniversary' pályát, –ami elsősorban a SARPBC játékosoknak lesz majd igazán nosztalgikus–, az első különbség pedig már itt fellelhető. Erre a pályára külön várólista lesz. Ezt a lehetőséget átültethetné a Psyonix mindegyik újonnan behozott pályájára is akár, mert olykor borzalmasan sokáig tart, mire bedob minket rá a rendszer. Nekem közel 30 meccs kellett ahhoz, hogy Salty Shores-t kipróbálhassam, –még úgyis, hogy fölvettem a kedvelt pályáim közé.

Maga a stadion nem új, a helyszínt Mannfield fogja biztosítani, a kapukat viszont előrébb helyezték, ezzel ültetve át egy csipet SARPBC hangulatot a Rocket League világába is. Természetesen nem ez az egyetlen újdonság; az event itemeket is más módon szerezhetjük majd meg. Ez alkalommal nem lesz külön láda az eseményhez, úgynevezett ballonokat szerezhetünk a mérkőzések végén. Ezek kinyitásához nincs szükség kulcsokra, szabadon pukkaszthatjuk ki őket, 10 db összegyűjtésével pedig véletlenszerűen esik majd valami a több mint 60 lehetséges tárgy közül. Ezek a ballonok a korábbi Champion ládák tárgyaival rendelkeznek, de persze egy-két ünnep exkluzív újdonság is bekerült közéjük.

A születésnapi esemény európai idő szerint július 9. 19:00-kor kezdődik, és egészen július 24. éjjel 02:00-ig tart.

Ingyenes hétvége

Mindemellett pedig a Psyonix megtartja a Rocket League első ingyenes hétvégéjét is a most csütörtöki, tehát július 5-ei kezdéssel. Egészen jövőhét hétfőig, azaz július 9-ig bárki szabadon kipróbálhatja PC-n és Xboxon. (Utóbbi platformon érvényes Xbox Live Gold előfizetés szükséges.) A játék minden egyes funkciója elérhető lesz, ebben a pár napban pedig újabb 50%-os leárazást is kap a rakétacirkusz! Ha van olyan ismerősötök, akit érdekel a játék, –de még a Steam sale időszakában se vette rá magát, hogy megvegye–, az most ingyen és bérmentve kipróbálhatja, mielőtt meghozza ezt a döntést! 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések