Samsung exkluzív lehet a játék egyik legkülönlegesebb kinézete

Samsung exkluzív lehet a játék egyik legkülönlegesebb kinézete

A frissen feltűnt Galaxy outfitről szinte ordít, hogy a Samsung Galaxy Note 9-hez fog tartozni!

Ma megérkezett a v5.20-as frissítés, amivel szokás szerint egy újabb adag skint is kaptunk, ám ez alkalommal volt az eresztésben egy csöppet sem hétköznapi outfit is. A Galaxy névre keresztelt "csillagisten" azonnal felhívta magára a figyelmet; a játékosok abszolút beleszerettek, de úgy néz ki, hogy nem mindenki számára lesz elérhető.


Az adatbányászok mindegyik skinről kiderítették, hogy az Item Shop részeként fognak bekerülni a játékba, a Galaxy-ról azonban ez nem mondható el, –ami arra enged következtetni, hogy az augusztus 9-én bemutatásra kerülő Samsung Galaxy Note 9 előrendelői kapják meg ajándékba a 15 ezer V-buck mellé. Íme a kép a Storm Shield One jelentéséből:

Az Epic Games természetesen még semmit nem erősített meg, –erről a skinről azonban ordít, hogy a telefonhoz fog tartozni, már csak a neve miatt is. A többi kiegészítőt, ami érkezett, az alábbi cikkünkben tekinthetitek meg!

Mr. TomatoHead barátra lelt, Durrr Burger skin is érkezik a következő eresztésben

A következő skineknél úgy néz ki a fehér a domináns szín, de egy univerzum isten is érkezik!

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések