Íme a Fortnite Nyári Ütközet résztvevői

Az óriási érdeklődést a versenyszervező platform sem bírta.

Szerda délelőtt 10:00-kor megnyitottuk a nevezést a Fortnite Nyári Ütközetre, amire az érdeklődés hatalmas volt. A helyek másodpercek alatt fogytak, ez pedig oda vezetett, hogy a Toornament oldal túlterhelést kapott. A nevezést rövid időn belül lezártuk, amikor pedig mind a 214 duo nevezése fixálódni látszott, elkezdtük kiküldeni a jóváhagyásokat, illetve elutasításokat a megjelenített, időbeli rangsorrend szerint. Az oldallal kapcsolatban többen is jelezték, hogy a nevezés leadása során kifagyott nekik –egyszer pedig nekünk is– az engedélyezések közben.

A nevezések megjöttek, a megjelenésük viszont nem volt összhangban a tényleges beérkezéssel; az oldal az idő szerinti listát nem pontosan jelenítette meg. Az így felmutatott első 74 duot jóváhagytuk, és később, amikor a rendszer helyreállt, akkor derült ki, hogy van még rengeteg 10:00-kor és 10:01-kor regisztrált játékos. Ez azt jelentette, hogy olyan játékosok is bekerültek, akik eredetileg nem jutottak volna be. Emiatt az összes jóváhagyott nevezést visszavontuk, és az igazságos rendezés, –valamint a már korábban publikált versenyszabályzat érdekében– korrigáltuk a tényleges első 74 nevező között, akikhez majd csatlakozik a 6 vendég duo! Róluk további információ hamarosan!

A következő képeken megtekinthetitek a bejutott csapatok listáját, az email címeket természetesen mindenkinél kitakartuk.

Elnézést kérünk azoktól, akik megkapták a visszaigazoló emailt, de végül mégsem indulhatnak. A legfőbb célunk a versennyel, hogy igazságos keretek között kerüljön megrendezésre, ehhez viszont erre a lépésre volt szükség. A jövőben lesznek még magyar Fortnite versenyek, –így akinek most nem sikerült, annak lesz lehetősége a továbbiakban is!

A versenyzőinknek sok sikert kívánunk, a a csoportok kialakítását és a versenyzői rangok kiosztását hamarosan megkezdjük, legkésőbb holnap ez a folyamat a végére ér!

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!