Szépen lassan, de csökken Ninja népszerűsége

Szépen lassan, de csökken Ninja népszerűsége

Aggódalomra viszont semmi oka, hiszen ez könnyen lehet egy természetes folyamat is.

A Fortnite sikere nem csak az Epic Games-nek, de rengeteg tartalomgyártónak és streamernek is lehetőséget adott, amivel sokan éltek is. A legnagyobb áttörést viszont egyértelműen Ninja érte el, akinek a karrierje rengeteg akadállyal és folyamatos próbálkozással volt tele, a siker kapujában pedig még abba is kellett hagyni a streamelést, hiszen majdnem elvesztette a látását az egyik szemére. Ezután visszatért és éveken át próbálkozott mindenféle FPS játékkal, végül pedig a H1Z1 hozta meg neki az első áttörést, amikor már több ezren is nézték elvétve. A PUBG sikerével nem tudott úgy élni, mint például Shroud, de ez részben annak köszönhető, hogy hamar átnyargalt a Fortnite-ra és már tavaly, az igazi siker előtt játszott a játékkal. Ez végül meg is hozta az eredményét, hiszen nem csak jól játszott, de igen szórakoztató is volt, pár szerencsés véletlennek köszönhetően pedig még a rekordokat is sorra döntötte és mára már a Twitch királyának nevezhetjük. Azt viszont tudtuk, hogy a népszerűsége nem növekedhet folyamatosan és a Lollapalooza-s stream után rájöhettünk arra is, hogy ez a csökkenés most kezdődik el.

A Lollapalooza egy amerikai fesztivál, amit ezúttal Chicagoban rendeztek meg Tyler "Ninja" Blevins pedig onnan streamelte, ahogy olyan sztárokkal játszik, mint Dillion Francis. Érdemes visszaemlékezni, hogy aznap éjjel, amikor Tylert megkereste Drake és végül JoJo Smith-Schuster, majd Travis Scott is csatlakozott a csapathoz, több, mint 600 ezren nézték, míg a Lollapaloozan a maximum nézőszám a 130 ezret érte el. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy Drake az egyik, ha nem a legsikeresebb amerikai rapper és két másik sztár is csatlakozott hozzájuk, de ekkora különbséget nem szabadna látnunk a két szám között. Ez nem feltétlen Ninja hibája, hiszen körülbelül fél éve tartja ezt az egészen elképesztő sikert, ami mellett valószínűleg a Fortnite népszerűsége is csökkent valamennyit az elmúlt időszakban. 

Semmi sem tart örökké és ezt mindenki tudja, ámbár ettől függetlenül nincs értelme temetni Ninja karrierjét, hiszen még mindig az egyik legsikeresebb streamer a világon; az elmúlt fél év alatt pedig borzalmasan sok pénzt keresett, így ha ma visszavonulna, még mindig megtudna élni a családjával. Ettől viszont nem kell félni a rajongóinak, hiszen teljesen mindegy, hogy hányan nézik majd a jövőben, ameddig bírja ő streamelni fog, hiszen világéletében ezt csinálta, és még ennyi év után is borzalmasan élvezi. Kíváncsian várjuk, hogy végül meddig csökken majd Ninja vagy éppen a Fortnite népszerűsége a következő hónapokban.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!