Megérkezett a Beef Boss és egyből megölte a játékot

Megérkezett a Beef Boss és egyből megölte a játékot

Igazából nem a skin hanem a hátizsák volt a hibás; de kemény éjjelt élhettek át a fejlesztők.

Mint minden rendes frissítéssel, ezúttal is renget új skin érkezett, amik a következő két hétben szépen be is kerülnek a Fortnite boltjának polcaira. Az egyik legjobban várt skin egyértelműen a Beef Boss volt, ami rengeteg ember tetszését elnyerte, –és még nem is volt annyira drága a maga 1500 V-bucksos árával.

A kinézet érkezése azonban nem ment zökkenőmentesen: az éjjel folyamán több játékos is azt tapasztalta, hogy a skin felvétele után kifagy a játék és az újraindítás után már a menübe sem tudnak belépni egy-egy crash előtt. A fejlesztők hamar rájöttek, hogy a skinnel lesz gond –azon belül is a Back Blinggel–, ami folyamatosan kifagyasztotta a játékot, ha rajta volt bármelyik karakteren. Ezért ki is adtak egy közleményt, amiben azt nyilatkozták, hogy már vizsgálják a bugot és addig is próbáljuk meg elkerülni a Back Bling használatát. Aki viszont már egyből megvette a skint és ment vele egy meccset az az éjszaka folyamán, már nem igazán tudott játszani a folyamatos crash-ek miatt, ezért az Epic 2:20-kor azt ajánlotta mindenkinek, hogy próbálják meg telefonról kicserélni a skin táskáját, ami sokaknak meg is oldotta a problémát. Szerencsére 3 óra környékén kikapcsolták a Back Bling fizikáját (ami a bugot okozta), de sokan még a reggeli órákban is arra panaszkodtak, hogy nem igazán működik rendeltetésszerűen a játék, ha rajtuk van a Beef Boss táskája.

A hiba tehát jó pár játékos éjszakai gamingjét tönkre tette, de reméljük most már minél hamarabb teljesen elhárítja a problémát az Epic.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések