Az 5 leggyakrabban pickelt support 8.15-ben

Az 5 leggyakrabban pickelt support 8.15-ben

A legjátszottabb supportok listája 8.15-ben.

Már nincs sok hátra a 8.15-ből, de természetesen a támogatókat sem hagyjuk ki a buliból. Ez az a kaszt, ami tényleg nagyon nagyban függ a tárgyváltozásoktól, tavaly például az Ardent Censer metában nagyjából a gyógyítást és pajzsokat adó támogatók voltak erősek, a tankok labdába sem rúgtak nagyon. Idén sok minden változott, és a hangsúly áthelyeződött a védelem mellett a kezdeményezésre.

Az 5 legjátszottabb mides a 8.15-ben

Eléggé átalakult a mid meta a 8.15 során: a mágusok teljesen kiszorultak midről, és átvették a helyüket az orvgyilkosok.


Amióta Rakan megjelent, mindig is nagyon erős volt, bár eleinte leginkább Xayah mellett tudott érvényesülni, míg fordítva a lövész nélküle is megállta a helyét. Pár kisebb változtatásnak köszönhetően azonban most már szinte bárki mellé jó választás, elvégre nagyon sok mindent hoz magával. Pajzsot és gyógyítást is tud adni, a kezdeményezése is első osztályú és miután beugrott, még ki is tud jönni. Nem is csoda, hogy a meccsek 8,5%-án jelen van.

Morgana tökéletesen illik a mostani metába, mivel a kezdeményezés az egyik legfontosabb tulajdonság mostanság és ő pont ennek az egyik legnagyobb countere. Szinte bármilyen érkezést meg tud akadályozni egy jó lekötéssel, emellett a kezdeményező CC-k ellen is kitűnő védelmet nyújt fekete pajzsa, –legyen szó akár róla, akár lövészéről. Csapatharcokban pedig a lekötés és a pajzs után sem árt figyelni rá, mivel végső képességével a nagy káosz közepette több embert is meg tud lepni lekötéseivel. Az esetek 8,57%-ban találkozhatunk vele.

A mostani metában Pyke pick vagy ban az esetek nagy részében. Bár nem a legszokványosabb és ebből kifolyólag legkönnyebb támogató, szép lassan mindenki ráérez a karakter erejére. Megfelelő mennyiségű CC-vel rendelkezik, bár azt hozzá kell tenni, hogy mindkettő késleltetett, viszont bóklászásban verhetetlen W-jének köszönhetően az ösvényről pedig nem a legegyszerűbb kizavarni passzívja miatt. Nála ráadásul a KS-től sem kell félni, ha az a végső képességgel történik, hiszen ilyenkor mindenki gazdagabban tér haza egy gyilkosságnyi pénzzel. 8,99%-ban választják őt jelenleg.

Mióta legyengítették a pajzsokat, első számú riválisa (Janna) egyértelműen elvesztette a harcot vele szemben. Nami is egy többoldalú támogató, aki majdnem mindennel rendelkezik a pajzsot leszámítva. Egészen megbízható CC-je van a bubival, bár nem árt vele jól célozni, viszont biztos lassítást tud adni bárkinek, –sőt, fel is gyorsítja az embereket, így könnyebb találni a buborékokkal is. Ha pedig komoly CC-re lenne szükség, egész nagy hatótávú ultija biztosítja ezt, zárt területen semmi nem marad szárazon CC nélkül. 9,6%-ban választják ki a rangsorolt meccseken.

Thresh is nagy visszatérő Lee Sinhez hasonlóan, aki sokáig uralta a támogatók listáját, aztán egy időre eltűnt. Az egyik legikonikusabb támogató a mai napig, akiben rengeteg lehetőség és potenciál rejlik, szinten minden helyzetre van válasza. Gyógyítani ugyan nem tud, és a pajzsa is elhanyagolható, de rengeteg eszközzel rendezheti át a csatateret. Elkapásai sokszor tényleg halálosak és mi dönthetjük el, hogy menni akarunk-e tovább, hogy még nyúzzunk egy jót az ellenfélen. Lámpásai már számtalan életet mentettek meg és nem egy dzsungelest juttattak kedvező helyzetbe, a doboza által nyújtott 99%-os lassítás pedig majdnem felér egy területi lefogással. Mindezek mellett irtózatosan szórakoztató vele játszani, még ha nem is a legkönnyebb, –így választási aránya 9,87%.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!