A játék fájljai között találtak egy leírást, ami szerint augusztus 27-én újabb érdekes eseményben lehet részünk.
Az augusztus 19-én, az az tegnap játszó játékosok egy érdekes anomáliát vehettek észre, hiszen a nap elején visszatért Tomato Town ikonikus paradicsomfeje, –csak éppen egy kicsit máshogyan, mint azt megszokhattuk.
Egyelőre nem tudni, hogy ez mire akar utalni, de az adatbányászok szerint nem véletlen a megérkezése, hiszen hamarosan –pontosabban augusztus 27-én– egy új eventet kapunk, aminek köze lesz a paradicsomokhoz.
A bányászok már az időpontot is tudni vélik, hiszen ha minden igaz az esemény ET időzóna szerint délután 14:00-kor kezdődik, ami hat órával van mögöttünk, tehát nekünk 20:00-kor kezdődik majd a titokzatos event. Könnyen lehet, hogy csak a régi fej kerül vissza a helyére, de az is előfordulhat, hogy egy sokkal komolyabb és érdekesebb dolog történik majd, hiszen augusztus 23-án, csütörtökön megérkezik a Road Trip skin, –így valószínűleg a történet is jobban beindul majd. Több, mint valószínű, hogy az 5.3-as update-tel többet tudunk majd meg erről az eseményről és valószínűleg néhány új skinnek is köze lesz hozzá. Az információt több adatbányász is megerősítette, így nagy valószínűséggel tényleg érdemes lesz játszani augusztus 27-én pontban 20:00-kor.
A paradicsomfej visszatérése azért is érdekes, mert sokak szerint pont az 5.30-as frissítéssel tűnik el az égről teljesen a repedés, így nem igazán tudjuk, hogy egy héttel később hogyan és miért térhetne vissza az eredeti fej, ha már a kifakult mása megérkezett. Van egy sanda gyanúnk, hogy augusztus 27-én kicsit több minden történik majd, mint amit jelenleg várunk, –de reméljük tényleg többet tudunk majd meg a frissítés után.