A tegnapi nap nem a magyaroké volt, top40-be se jutottak be honfitársaink

A tegnapi nap nem a magyaroké volt, top40-be se jutottak be honfitársaink

Ami csak tudott az keresztbe tett nekik!

Tegnap este tartották a Summer Skirmish x Twitch Rivals verseny 4. napját; ezúttal három magyar duo szállt harcba a nemzetközi mezőnnyel. A szerencse azonban nem az ő oldalukra állt, szinte mindannyian a mérkőzések első felében elhullottak.

Ninjáék a félmillió dolláros Twitch Rivals közben ismerkedtek a kockával

Igazán bátor tett volt ez tőlük, többször is majdnem belehaltak a találkozásba!

Ruben és Eragonist ezúttal kereken 0 embert tudott magával hozni, a deffenzív játékuk nem igazán volt kifizetődő, bár a nagyobb probléma az volt, hogy rendszeresen olyanokkal találkoztak, akik roskadásig fel voltak szerelve robbanófegyverekkel, sokszor a C4 érkezésének hangja is bebuggolt, ilyenkor pedig esélyük sem volt!

Kriszh-ék sem voltak szerencsésebbek: ők néhány killt be tudtak zsebelni, de őket sem hagyták igazán érvényesülni, és hasonló a helyzet Wasabival, illetve Dannával is! Ebből a szemszögből nézve sajnos nem sikerült túl nagy sikereket elérniük, ám a pénznyeremény még így sem marad el!

  • KriszhAdvice és Paradox 750 dollárt, vagyis fejenként körülbelül 102 ezer Ft-ot nyert
  • Wassabilul és Danna 700 dollárt, ami fejenként nagyjából 95 ezer Ft-ot jelent
  • Ruben és Eragnosit pedig 550 dollárt, vagyis fejenként 75 ezer Ft-ot vihetett haza

Helyezés szempontjából sajnos teljesen a lista végére kerültek!

Ettől függetlenül még hatalmas gratuláció jár mindannyiuknak, derekasan helytálltak a nemzetközi mezőnyben; közel 2,5 millió Ft-ot lőttek össze maguknak a srácok a négy nap alatt! Minden elismerés nekik, és további sikereket kívánunk a többi versenyen is!

A teljes versenyt visszanézhetitek a játékosok Twitch csatornáin, vagy pedig a hivatalos Fortnite Twitch oldalon!

Nézd meg Fortnite Fortnite #SummerSkirmish x Twitch Rivals | Week 7 (Group 1, Day 2) című tartalmát a twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések