"Nem lesznek új tüzérek a játékban, mert a játékosok utálják őket" - Andrey Biletskiy interjú

Szemezgessünk Andrey Biletskiy, a játék egyik vezető fejlesztőjének a Gamescomon elhintett infómorzsáiból!

A nagyobb rendezvényeken megszokott, hogy a WG fejlesztői elhintenek egy-két sejtelmes gondolatot a játék jövőjével kapcsolatban, és ezúttal Andrey Biletskiy nyilatkozott –aki a World of Tanks egyik vezető fejlesztője–, és többek között kitért a pályák, a tüzérség és a kerekes járművek helyzetére, de említést tesz például arról is, hogy milyen terveik vannak a lángszórós tankokkal.

Térképek

Az elhangzottak alapján a Wargaming szinte az összes régi térképet visszahozná, viszont a kifejezetten problémásakkal nem fognak foglalkozni, mint amilyen például Komarin. Kihangsúlyozták, hogy egy-egy térkép megalkotása körülbelül 19 hónapnyi munkaórát ölel fel, ugyanakkor egy teljesen új térkép megalkotása lényegesebb gyorsabb feladat, mint a régiek átdolgozása. A nagy grafikai frissítés óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy elejét vegyék a HD pályákon tapasztalható eltűnő lövedék jelenségnek, ami akkor következik be, amikor a pályákra telepített objektumokat a lövedék egy váratlan, különös szögből találja el, ezáltal a lövedék eltűnik vagy beleütközik valami láthatatlan akadályba.

A Frontline játékmód visszatérése szinte garantált, de előtte megfelelően kell optimalizálják, hogy a gyengébb számítógépeken is probléma nélkül játszható legyen. A játék egyes felületeit is módosítják –mint például a fejlesztési fa megjelenését–, ami azelőtt meg fog történni, mielőtt új nemzeteket adnának hozzá a játékhoz.

Tüzérség

Új tüzérségi ágak behozatalát nem tervezik, –hiszen a játékosok utálják őket, így egy ilyen lépés csak a játékosok közti feszültséget növelné–, ellenben azt sem tervezik, hogy kiveszik a tüzérséget a játékból. Arra vonatkozóan viszont vannak elképzeléseik, hogy még jobban korlátozzák számukat a csatákban. Ezzel kapcsolatban részletek nem ismertek.

Új könnyű tank ágak

Megerősítették, hogy hamarosan érkezik a brit könnyű tank ág, sőt a svéd könnyű tankoknak is utánanéztek már. A kerekes járművek sajátossága lesz, hogy egyes kerekeiket behúzhatják, ami a manőverezhetőségre lesz hatással.

Érdekességek a kerekes járművekről

Nagyon gyorsak lesznek, de a fordulási képességeik hagynak kívánni valót maguk után. Ilyen harckocsik egyelőre csak tier V-X között lesznek, amit a fejlesztők azzal indolnak, hogy kisebb szinteken nem tudnák felvenni a harcot a tankokkal. Ezek a járművek ugyanis gyér tűzerővel rendelkeznek majd, a látótávolságuk pedig rosszabb lesz, mint a könnyű tankoké, így az egy az egy elleni harcokat aligha élhetik túl. Magasabb szinteken tehát kizárólag a mozgékonyságukra támaszkodhatnak, de pozitív tulajdonságuk lesz, hogy egy-két kerék elvesztése még belefér, -bár a jármű veszít majd mozgékonyságából. A kerekes járművek tehát agresszív felderítő egységek lesznek, amiket piszok nehéz lesz megállítani.

Ezenfelül a Wargaming megerősítette, hogy az első ilyen jármű nem prémium lesz, illetve arról is tettek említést, hogy a Sandbox szerveren is kipróbálhatóak lesznek. Összességében a kerekes járművek kétélű pengeként funkcionálnak, hiszen amilyen jó élmény lehet velük játszani, annyira bosszantóak is lehetnek a csatákban.

Egyéb érdekességek

Szinte elképzelhetetlen, hogy a lángszórós tankokat valaha behozzák a normál csatákba, –de lehetséges, hogy a későbbiekben egy PvE játékmódba bekerülnek. A személyre szabható garázs tervben van, de még nem most jön, ugyanis a legsürgősebb feladatnak a 3D személyre szabási rendszer megalkotását tekintik. Vannak tervek a prémium fiók előnyeinek gyarapítására is, illetve közel járnak a prémium lövedékek problémájának lehetséges orvoslásához is, –ami nagyban érinti majd a HESH lövedéket és remélhetőleg megoldja a Type 5 Heavy problémáját is.

Mit gondoltok a Wargaming terveiről? Valóban kockázatos lépés a kerekes járművek bevezetése?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.