DreamHack győztes lesz a HellRaisers beugrója

DreamHack győztes lesz a HellRaisers beugrója

A fiatal litván az Imperial csapatából ugrik be.

Tegnap délelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy a HellRaisers török AWP-se w0xic nem tarthat a csapattal soron következő versenyükre –mivel vízumkérelmét imsét elutasították–, ezért nagyon gyorsan kellett cselekednie a csapatnak.

Woxic nem kapta meg a vízumát: Nem lehet ott a Dreamhack Stockholmon!

Uacute;jabb vesszőfutás kezdődött, és most már tényleg csak sajnálni lehet a tehetséges török játékost.

Mivel a hír konkrétan kevesebb mint 24 órával a verseny kezdete előtt érkezett, a csapatnak nagyon gyorsan kellett reagálnia, és szereznie maguk mellé egy ötödik játékost. A kiválasztott pedig az a 20 éves Žygimantas "nukkye" Chmieliauskas, aki jelenleg az Imperial ötösének tagja, aki már járt svéd versenyen, sőt mi több sikerült is megnyernie azt, mely esemény szintén egy DreamHack volt, de azt Jönköping-ben rendezték meg. Nukkye megfelelő csere lesz a csapatban –hiszen saját gárdájában ő is AWP-s–, tehát ki lehet jelenteni, hogy jelentős szerepcserére nem lesz szükség.

DeadFox és csapata a holnapi nap folyamán 16:30-kor kezdi meg a szezon második felének második komolyabb tornáját. A 250.000 ezer dolláros összdíjazású versenyen a HR-t a " D " csoportba sorsolták ahol olyan csapatok is helyet kaptak, mint például a Gambit, MiBR és mousesports. Nyitómérkőzésükön a brazil többségű gárda lesz az ellenfelük egy BO1 keretein belül.

Borítókép: HLTV.org

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!