Az idő telik, a játék változik, egyes hősök pedig annyira elavulnak, hogy néha kisebb, máskor teljes körű ráncfelvarrást kapnak, -de hány volt eddig?
A Riot Games eddigi egyetlen nagy alkotás, a League of Legends idén ősszel betölti a 9-ik évét. Ez rengeteg idő egy játék életében; eredetileg 40 hőssel jelent meg, mára pedig már 141-nél tartunk. A megjelenés óta tehát 101 hőst dobott ki a Riot, -de ha nagyon közelről nézzük meg a dolgokat, akár többet is mondhatnánk, hiszen az évek során az új hősök mellett számos rework is érkezett, amik hol részben, hol egészében dolgozták át az adott már létező karaktert. Bizonyos esetekben ez olyannyira nagy méretű volt, hogy akár egy teljesen új hősről is beszélhetnénk, egy régebbi bőrébe bújtatva. A legújabb ilyen rework a héten megjelent Akali, de nem ő volt az egyetlen és még csak nem is Ryze.
Szeretnéd elsajátítani az új Akalit? Adunk pár kezdő tippet!
Aioween | 18/08/02 15:53A 8.15-tel együtt megérkezett Akali, akivel bizonyára sokan szeretnének szerencsét próbálni. Hogy ne minden a saját bőrötökön kelljen megtanulni, adunk pár hasznos tipppet. A régi Akaliról leginkább két dolgot lehetett elmondani. Egyrészt nagyon halálos tudott lenni -főleg pár korai gyilkosság után-, viszont a kitje, képességei nem voltak túl kreatívak.
Elnézve, hogy összesen hány rework történt már az évek során, nem szeretnénk különbséget tenni az egyes reworkök között azok mérete és alaposság alapján, inkább csak a puszta számokra voltunk kíváncsiak, hogy a Riot hányszor gondolt át régebbi karaktereket. Az egyetlen kizáró ok, ha egy hős csak kinézetbeli változást, vagyis visual ugrade-et kapott, mivel ez a játékmenetet nem befolyásolja, csak a külsőségeket.
Ha reworkről esik szó, nem lehet elmenni Ryze neve mellett, aki a Riot hivatalos listája szerint immáron három alkalommal is átdolgozásra került. A legrégebbire talán kevesebben emlékeznek, az azt követő változat 2015-ben került be és viszonylag kevés ideig volt bent, mert sokszor verhetetlen volt. Végül a mostani változatot 2016 júliusában kaptuk meg, ami profi szinten továbbra is folyamatosan jelen van, de solo queue-ban végig a legrosszabbak között áll.
A játék történetében először Kayle kapott reworköt még 2010 júliusában, vagyis kevesebb, mint egy évet kellett várni rá a játék hivatalos megjelenésétől számítva.
A listát továbbra is Ryze vezeti a maga 3 reworkjével, de rajta kívül akad még pár karakter, akiket nem csak egyszer változtattak meg az évek során. Hogy kik azok?
Őt is nemrég alakították át, ám ez már a második reworkje volt, 2017-ben, korábban ugyanis 2012-ben is változtattak rajta, a legtöbben valószínűleg ezt a változatot ismerik már.Xin Zhao is viszonylag friss jövevény, bár legutóbbi frissítése nem volt teljes körű tavaly, -ettől függetlenül már 2012-ben is hozzányúltak a karakterhez.
Garen akár egy ligában is lehetne Ryze-zal, mivel háromszor szerepel a listán, ám ezekből egyik csak vizuális frissítés, így az nem számít bele ebbe a listába. 2012-ben nyúltak hozzá a játékához először, majd 2015-ben is, a külsejét pedig 2013-ban javították.
Minden bizonnyal az egyik legbugosabb karakter a játékban, pedig már kétszer is hozzányúltak, ő volt egyébként Kayle után a 2. rework a játékban szintén 2010-ben, illetve 2015 augusztusában is megváltoztatták, ekkor permaban volt a VB-n szinte végig, mivel új sárkányokat felélesztő ultija elég félelmetes volt.
Természetesen még akadnak páran, őket csak felsorolás szintjén említeném meg.
Na de akkor mennyi az annyi? Ha nem vesszük bele a Riot próbálkozásait a kaszt szintű frissítésekkel (tank, assassin, mage update), -illetve a csak vizuális frissítések nem számítanak, csak a játékmenetet befolyásolók-, akkor a Riot eddig összesen 56 reworköt eszközölt. Ebbe beleértendőek az ismétlődések is, tehát Ryze 3 reworkje háromnak számít.Manuálisan is megszámoltam, de a biztonság kedvéért a keresővel is megnéztem és összesen 57 Gameplay Update találatot mutatott. Akali még az érkezők között szerepel ugyan, de már tudjuk, hogy elérhető, Nunu pedig a következő lesz, tehát egyet levonva kijön az 56.
Ha ezt összeadjuk a mostani 141 karakterrel, akkor lassan 200-hoz közelít a Riot által kitalált, lefejlesztett és kiadott hősök száma kevesebb, mint 9 év alatt. Akit érdekel a teljes lista, az itt megtalálja.