Blink VII nevű játékos igazi elszántsággal van megáldva: lényegében kezek nélkül is rendszeresen nyüstöli kedvenc játékát!
Szokták mondani, hogy ne foglalkozz a körülményekkel, az akadályokkal, csak csináld azt, amit szeretsz. Nyilvánvaló módon ezt nem feltétlen a megélhetésre kell érteni, hanem például a hobbijainkra. Nem olyan régen írtunk egy CS:GO játékost, aki mindössze két ujjal egészen Global Elite-ig lőtte magát.
Global Elite egy-egy ujjal? Fragnek simán megy!
A testi fogyatékossággal rendelkező játékos profikat megszégyenítően játszik, pedig csak egy-egy ujja van a két kezén.
Most elérkezett az ideje annak, hogy bemutassunk egy tiszteletre méltó srácot, aki egy fejlődési rendellenesség következtében csonka kezekkel jött a világra. Az első videóját bő 5 éve töltötte fel Youtube-ra, –ám igazán aktívan csak 1-2 éve kezdett el tevékenykedni. Jelenleg 42 ezer feliratkozóval rendelkezik, ami azért egy elég szép szám. Régebben nagyon sokat COD-ozott, ám az utóbbi fél évben a Fortnite szippantotta őt be teljesen.
Annak ellenére, hogy erős hátrányból indul, a lifetime K/D-ja üti a 2.0-át, –ami lássuk be, gyönyörű teljesítmény. Az első kérdésünk nekünk is az volt, hogy mégis hogyan tud játszani ujjak nélkül? Az nyilvánvaló volt, hogy kontrollert használ, de milyen beállításai vannak? Szerencsére még a Youtube karrierje hajnalán töltött fel egy videót, amiben elmeséli a folyamatot.
A különlegesség igazából a kézmozgásában rejlik, fürge mozdulatok szükségesek ahhoz, hogy érvényesülni tudjon a játékok világában. Tagadhatatlan, hogy ez hatalmas kitartást igényel, ám a videóiban jól látható, hogy sikerrel elsajátította mindezt. A lövésekhez a lábát is igénybe veszi, így tudja igazán hatásos módon lemosni ellenfeleit a pályáról, no meg építeni olyan sebességgel, ahogy a játékosok többségének nem biztos, hogy megy.
Blink VII egyébként arról is töltött fel videókat, hogy más, hétköznapi dolgokat hogyan csinál; például hogyan ír, vagy hogyan nyitja ki egy játék dobozát. Ezek a felvételek az első videói közül vannak, azért gyengébb a minőségük.
Azóta természetesen már beszerzett egy jobb kamerát, ami előtt le is rajzolta a TSM, illetve Myth logóját.
Nagyon inspiráló, hogy ez a srác nem hagyja, hogy a "hiányosságai" uralkodjanak fölötte: így is igyekszik teljes életet élni! Az ilyen elszántságú emberek igazi példaképek lehetnek nemcsak a "beteg", de az egészséges emberek számára is!