"Amikor ránéztünk a fnaticra nem egy csapatot láttunk, hanem külön játékosokat" - woxic

A fnatic elleni győzelem után adott interjút a HellRaisers játékosa.

Ahogy mi is megírtuk, vasárnap Legendává vált a HellRaisers csapata, miután a FACEIT Major Új Legendák szakaszának ötödik fordulójában 2-1-re verte a fnatic-ot. Talán az eddigi legizgalmasabb mérkőzés volt a Londoni Majorön, a kezdeti 100%-os Mirage után, végül a fnatic-nál landolt a pálya, de Dust2-n és Cache-en visszahozták a srácok, és ott vannak a FACEIT Major Legendái között. A mérkőzés után a fiatal awp-s játékost, woxic-ot kapta el a HTLV egy interjúra.

Először is mesélj arról mit érzel most, mik az első gondolatok a győztes meccs után? Valamint mesélj kicsit az első pályáról, Mirage-ról.

woxic: Elsőnek az jutott eszembe, hogy én vagyok az első török játékos, aki Major Legenda lett, mármint 100%-ban török játékos, hiszen ott van tarik és gob b, akik részben török származásúak. Illetve az egész országom, az emberek akik támogattak engem. Mirage-on őszintén szólva nem tudom mi történt, nagyon gyors támadó oldallal kezdtünk, ami működött is, aztán valahogy engedtük őket felzárkózni. Büszke vagyok az egész csapatra, hiszen Mirage után sem engedtük el magunkat, megbeszéltük a hibákat, és úgy ültünk vissza, hogy meg tudjuk ezt még nyerni. És meg is nyertük.

A második pályán kicsit visszahúzódóbbnak tűntél, kicsit túl óvatosnak. Mintha féltél volna bele menne az 1v1 helyzetekbe, gondolom mert nem akartál hibázni. Milyen volt a második pálya? Beszéltetek már a csapattal a mérkőzésről részletesebben?

woxic: Nem, még nem. De valóban csökkenteni akartam a hibázási lehetőséget. Általában túlgondoljuk a helyzeteket és legtöbbször ez visz bele a hibákba. Mirage jó példa erre. Egyszerűen túl sokat forogtunk, túl sokszor fölöslegesen zártunk át egyik lerakóról a másikra. CT oldalon ha valaki meglátott valakit -mondjuk B-n vagy csak hallott valamit-, ketten máris zártunk át B-re, pedig a támadók csak megmutatták magukat, aztán közös erővel bementek a gyengébben hagyott másik lerakóra. Ez hiba, nem kellett volna ilyen gyorsan átforognunk azonnal.

Mi történt Cache-en? Nagyon magabiztosak voltatok, de gondoltátok volna, hogy ennyire egyoldalú pálya lesz?

woxic: Talán nem kéne ezt mondanom, de Dust2 után, ahogy kimentünk megbeszélni a további játékot, a fnatic oldaláról nem láttunk egységes csapatot. Külön-külön játékosokat láttunk, akik nem beszéltek egymással, nem volt meg a csapat összhang és akkor tudtuk, fejben már legyőztük őket. Fejben, játékon kívül legalább annyira fontos felülemelkedni egy csapaton, mint magában a játékban.

Számítottak rá, hogy sikerül a rájátszásba jutni?

woxic: Őszintén szólva igen, így terveztük, hogy bejutunk a rájátszásba. Már a top24-ben is erős ellenfelekkel kerültünk össze, mint amilyen a North is volt, de tovább jutottunk. A top16-ban az mondtuk egymásnak „Srácok menni fog, be fogunk jutni a rájátszásba. Már eddig is erős csapatokat vertünk el, a mérkőzések pedig továbbra is bo1-ek ahol könnyebb váratlant húzni, mint bo3-ban.” A tegnapi BIG elleni vereségnél nem a saját köreinket játszottuk, ahogy korábban a Liquid ellen sem. Amikor nem a begyakorolt játékunkat csináljuk, hanem próbáljuk megérteni az ellenfél csapatot, azonnal veszíteni kezdjük a köröket. Ha a saját begyakorolt köreinket futjuk, ahogy tettük azt a fnatic ellen is, könnyebben nyerhetünk.

Mik a tervek a rájátszásba? Mennyire vagytok magabiztosak?

woxic: A rájátszás már kicsit más lesz szerintem, hiszen ott közönség előtt kell majd játszanunk. De úgy gondolom oda is ezt a magabiztosságot kell vinnünk, és a gyakorolt taktikákat kell játszanunk.

A woxic-kal készült teljes interjút itt nézhetitek meg:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!