Rengeteg audio fejlesztés érkezik a 6.0-ában

Rengeteg audio fejlesztés érkezik a 6.0-ában

Kevesebb, mint egy hét van hátra a hatodik szezonig, ami újabb nagy javulásokat hoz majd, –ezúttal a hangok terén.

A tegnapi nap folyamán bejelentette az Epic Games, hogy pár nappal elcsúsztatják a hatodik szezont, és csak szeptember 27-én érkezik a játék újabb nagy frissítése. Természetesen ennél még sokkal több is lesz a patch-ben, –amit meg is osztottak velünk a fejlesztők–, hiszen egy hatalmas hang fejlesztés jön majd a 6.0-ában és szezon közben végig szeretnének fejleszteni a játékban megtalálható összes hangon, nem csak a lépéseken. Leginkább a visszajelzések és a belső tesztelés miatt érezték úgy, hogy tényleg kicsit javítani kell az audion. Nézzük is mi az, ami már biztosan jön a 6.0-ában:

Hatodik szezon - v6.00

  • Lépéshangok
    • Nagyobb kontraszt a feljebb és lejjebb hallható lépéshangoknál 
      • Szeretnék, ha a harc hevében kicsit könnyebb lenne rájönni, hogy éppen fölöttünk vagy alattunk van az ellenfél (folyamatos lövöldözések, farmolás stb.)
    • Magasabb frekvenciájú hangok kerülnek be, hogy sokkal könnyebben rájöjjünk, honnan is érkezik az ellenfél, még akkor is, ha a harc heve elfojtaná a lépéseket
  • Gliderhangok
    • Jobban észrevehetjük majd, ha valaki felénk gliderezik
      • A Doppler effektuson alapuló glider hangok, ha valaki rád pályázik. Ezzel olyan érzésünk lesz, mintha egy kocsi robogott volna el mellettünk, ha valaki fölöttünk halad el
      • Javított térbeli hatás a gliderezés és a szabadesés közben is
      • Messzebbről is hallhatjuk majd a glider kinyitását és becsukását

A hatodik szezon folyamán:

  • Egy rendszer, amivel a levegőben mozgást is hallhatjuk (esés, Bouncer, Shockwave Nade, stb.)
    • A Fortnite-ban rengeteg lehetőség van a repülésre, ezért szeretnénk ennek egy új hangot adni
    • Ez több taktikai információt ad és elkerüli azt is, hogy valaki ne vegye észre azt, hogy egy másik játékos a háta mögé került
    • Jobb információ, hogy pontosan tudd, honnan jön a veszély
  • Megtalálni és kijavítani azokat az eseteket, ahol valamiért kimaradnak a hangok
    • A játék kaotikus mivolta miatt néha előfordul, hogy egyáltalán nincs hang egy olyan helyzetben, amikor ez borzasztóan fontos lenne. Dolgoznak azon, hogy ezeket felderítsük és kijavítsuk

A poszt végén megemlítik, hogy rengeteg munkát fektettek a térhangzásba a saját magad által építhető struktúrák és azok lebontása miatt, –hiszen bármelyik pillanatban megváltozhat a térhangzás, ha egy adott fal lebomlik, ezért tényleg kemény kihívásokat adott eddig a Fortnite az audioért felelős osztálynak. Öröm látni, hogy a játék egy ilyen fontos elemével is mélyebben tudnak foglalkozni, –és könnyen lehet, hogy ez rengeteg panaszt megold majd.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!