Meg van a két döntős csapat, izgalmas döntővel zárul a Major!

Lezárultak az elődöntők is, ma este már a FACEIT Major döntőjébe jutott csapatoknak szurkolhatunk.

Két csapat van még talpon a FACEIT Major 2018 kupájáért és az 500.000 dolláros fődíjért. A Na’Vi lehengerlően jó formában van, a negyeddöntőkhöz hasonlóan átgázolt ellenfelén tegnap is, míg a másik elődöntőn a Team Liquid vs. Astralis meccsen elmúlni látszott az amerikai csoda, vagy egyszerűen csak a dán csapat bizonyult túl nagy falatnak. Nézzük, mi történt tegnap:

MIBR vs. Na’Vi - Overpass

A vétók és választások után Overpass, Dust2 és Train lettek a mérkőzés pályái, ami a Na’Vi mapjával indult. Overpass az ukrán csapat legerősebb pályája, az utóbbi három hónapból közel 90%-os győzelmi rátával rendelkeznek rajta. Ennek megfelelően hiába voltak a nehezebbnek mondható T oldalon, a pisztoly- és iskolakörök megnyerésével 0-3-as Na’Vi vezetésről indulhatott az első fegyveres kör, ahonnan azonban 4 kört behúzva sikerült FalleNéknek átvenni a vezetést. Már-már úgy tűnt, hogy egy tényleg feszes küzdelmet láthatunk, a Na’Vi azonban főleg s1mple, Edward és electronic hármasával valami elképesztő módon gyártotta a frag-eket, így –a kezdeti lendületet követően– az első félidőben mindössze egy kört sikerült még bevédeniük FalleN-éknek; igaz, ez egy nagyon szépen felépített, tanítani való force körös védelem volt.

A második félidőt ott kezdték zeusék, ahol az előzőt abbahagyták: zsinórban behúzott öt védekező körrel máris meccspontnál találták magukat, az állás 5-15 volt. Innen már csak az volt kérdés, mikor húzzák be az utolsó, 16. körüket, ami egy pici MIBR felzárkózás után meg is történt, és végül a Na’Vi 16-10-re nyerte a saját választású Overpasst.

MIBR vs. Na’Vi - Dust2

Dust2 lett a Made in Brazil választása, amit sokan nem értettek, –az aggodalmak pedig beigazolódni látszottak, a Na’Vi bitang erős CT oldalt produkált egészen 7-0-ig meneteltek, amikor FalleN triplájának végre sikerült megtörni a védelmet és MIBR kör került a ponttáblázatra. Elégedettek így sem lehettek a brazilok, mivel mindössze 5 körre tudták felzárkózni a félidő végére, 10-5-re vezetett a Na’Vi.

Öt körük legalább már volt, nem ismétlik meg az Astralis elleni 16-0-át, de a térfélcserét követően a pisztolykör újra a Na’Vi-nál landolt, akik így karnyújtásnyira kerültek a győzelemtől. Nem is húzták sokáig a támadó oldalt, egymás utáni hat megnyert körrel beállították a 16-5-ös végeredményt. Egy nagyon sima 2-0-val jutott így a Na’Vi a döntőbe, azt sem lehet mondani, hogy s1mple hozta le a mérkőzést, hiszen mind Edward, mind electronic remek formában játszott. Ha engem kérdeztek én szoros, de végül Na’Vi győzelmet hozó döntőt várok, –na de lássuk, mi történt a másik elődöntőn.

Liquid vs. Astralis - Nuke

Hogyan készülsz a vétókkal egy olyan csapat ellen, akiknek minden pályájuk 65%, de a legtöbb 70% fölötti győzelmi rátával rendelkezik? Szerintem ez az egy kérdés volt a Liquid játékosok fejében is, talán még az, hogy a 100%-os Train-t vagy a 100%-os Nuke-ot vegyük el a dánoktól? Előbbire esett a választás, így Nuke-on kezdtek a csapatok. Az első félidő a londoni Major eddigi legizgalmasabb köreit produkálta, aki nem látta, tényleg nézze vissza. Az Astralis kezdett jobban a pisztolykörrel, de a Liquid azonnal vissza force-olta azt, majd egy minimális Astralis előnnyel kezdődött az igazi adok-kapok. 4-1-es dán vezetéstől egy-egy körös cserék jöttek, egyik csapat sem tudott gazdaságot építeni, folyamatosan CZ és Desert Eagle pisztolyokkal force-olták vissza a másikat. Folyamatos clutch szituációk mindkét oldalon, szebbnél-szebb lövések, –gyakorlatilag nem is láttunk olyan kört, amikor mindkét csapat teljes vásárlással indult. A félidő a kezdeti köröknek köszönhetően a dánoknak kedvezett, akik 9-6-tal tudtak zárni a térfélcsere előtt. 

Nuke második félideje kevésbé sikerült izgalmasra, a betonbiztos dán védelmen csupán kétszer sikerült a Liquid csapatának áttörni. A pisztolykör a Team Liquidnél landolt, de Xyp9x CZ triplájával sikerült a force vásárlással nyerni, ahonnan már nem engedték ki kezükből a pályagyőzelmet a dánok, végül 16-8-as Astralis győzelemmel zártak a csapatok Nuke-on. Hihetetlen volt az Astralis ezen a pályán, folyamatosan tudtak ellenfelükhöz alkalmazkodni, folyamatosan tudtak pont annyit változtatni a saját játékukon,hogy a Liquid ne tudjon felépíteni semmit, –és újra bebizonyosodott, hogy Nuke-on nincs párja a dánoknak.

Liquid vs. Astralis - Mirage

A Liquid választása Mirage volt, ami sajnos nagy izgalmakat nem hozott. Betonbiztos CT oldallal kezdett az Astralis –elég csak Magisk pisztolykörös védelmére gondolni, ahol egyedül állította meg mind az öt támadót– zsinórban öt, majd zsinórban hat megnyert védekező körrel már 10 körös előnyben voltak. Valamit muszáj volt a Liquid-nek előhúzni a kalapból, mert hiába a kedvezőtlenebb T oldalon Mirage-on, egy-két körrel nem sokra mennek majd a térfélcsere után. Végül három támadást sikerült bevinni, így 3-12-vel zárult a félidő.

CT oldalon sikerült megnyeri NAF-éknak a pisztolykört, innen lehetett volna zárkózni és gazdaságot építeni maguknak, de az Astralis Nuke második félidejéhez hasonlóan a force körrel itt is átvette az irányítást, és hamar elért a számukra meccspontot jelentő 4-15-ös álláshoz. Az amerikaiaknak sikerült egy picit visszajönni ellenfelükre, de végül az Astralis neve mellett landolt a 16. megnyert kör, beállítva így Dust2-n a végeredményt 7-16-ra. A csoportkörökben –ha hosszabbításban is–, de sikerült a Liquidnek nyerni a dánok ellen: bo3-ban ez esélytelen volt, egyedül Nuke CT oldalon sikerült megszorongatni őket. 

Ma este tehát Na'Vi vs. Astralis döntőt láthatunk majd, egészen pontosan 19:10-től. Mindkét csapat lehengerlő formában van, ember legyen a talpán aki jóslatokba mer bocsátkozni a döntőre vonatkozóan. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ha a vétók során sikerül picit a Na'Vi oldalára billenteni a mérleget, akkor zeus és csapata lehet majd a befutó. Kommentekben írjátok meg nyugodtan kinek szurkoltok, és ne feledjétek a döntő mellett lehet, hogy valami meglepetés bejelentés is lesz.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!