Flusha Amerikában folytatja! - A hétvégén debütál a Cloud9 színeiben

Flusha Amerikában folytatja! - A hétvégén debütál a Cloud9 színeiben

Éppen csak kispadra került, máris új otthonra találhatott flusha.

Robin "flusha" Rönnquisttel utazik Isztambulba a Cloud9, –jelentette be a szervezet a mai napon. A hír hatalmas meglepetés azok után, hogy alig pár napja került kispadra a svéd játékos a fnatic-ban!

Flusha-t kidobták a fnatic-ból, ScreaM ugrik be helyette!

A belga játékos kisebb kihagyás után újra szerepelhet egy nagyobb versenyen New York-ban.

A háromszoros Major-győztes azonban nem pihenhetett sokáig, hiszen szeptember 28-29. között már Isztambulban játszik, méghozzá a Cloud9 színeiben. Flusha a mousesports-tól kölcsönzött Martin "STYKO" Styk helyét veszi át a kezdőben, miután az észak-amerikai szervezet igen csúnyán megbukott az elmúlt hónapokban.

Flusha nem fog teljesen ismeretlen vizekre evezni, hiszen a Cloud9-ban tevékenykedik honfi-, és egykori csapattársa Maikil " Golden " Selim, akivel közösen még a fnatic színeiben nyerték meg az idei IEM Katowice és WESG versenyeit. Egyelőre nem tudni, hogy flusha csak néhány verseny erejéig játszik majd a C9 színeiben, vagy esetleg hosszútávra terveznek vele az amerikaiaknak. Természetesen ez az eredményektől függ majd, amire a téli Majorgyőzelem után nagy szüksége van a szervezetnek.

A Cloud9 felállása tehát az alábbi lesz Isztambulban:

Timothy "autimatic" Ta
William "RUSH" Wierzba
Tyler "Skadoodle" Latham
Maikil "Golden" Selim
Robin "flusha" Rönnquist

Borítókép: HLTV.org

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések