Egyre érdekesebb dolgok történnek Loot Lake-nél

Egyre érdekesebb dolgok történnek Loot Lake-nél

A vízben található lámák és a tárgyak is érdekesen viselkednek; lassan tényleg búcsút inthetünk mindenki "kedvenc" tavának?

Újból elérkeztünk egy szezon célegyenesébe, hiszen csak pár hét választ el attól, hogy átlépjünk a hatodik szezonba, a pálya és a történet pedig újból drasztikusan megváltozzon. A Kocka egy ideje már velünk van, így nem nagyon lepődünk meg azon, ha mozog vagy éppen megint lerakott egy gravitációs mezőt Retail Row közelébe.

A tizedik heti töltőképernyő miatt viszont egy kicsit újra rosszul érezhetjük magunkat a titokzatos kockától, hiszen a képen látszik, ahogy a Brite Bomber tükörképe egy kicsit máshogyan tekint vissza a karakterre, mint kéne.

Apró részleteket már észrevett a közösség a képen; például azt, hogy nem csak a feje, de a ruhája is megváltozott, hiszen a póniból inkább egy sárkány lett, ami mögött egy vulkánt és lávát is láthatunk, ha közelebbről megnézzük a képet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy pár héten belül Loot Lake helyett Vacuum Vulcan-t láthatunk a térképen, de eléggé bizarr képet fest és szinte biztosak vagyunk abban, hogy nem véletlen került oda. Kicsit visszatérve a jelenbe viszont azt vehettük észre a legújabb frissítés óta, hogy az a loot, ami beleesik a vízbe, néha extra lootot szülhet a kocka hangjának kíséretében:

[Possible end of season spoiler] Looted in the lake and had this happen from r/FortNiteBR

Ami mellett páran azt is észrevették, hogy a vízben talált lámák nem csak lootot adnak, de egy rúnát is rajzolnak a földre:

A jelenlegi és legelfogadottabb teória az, hogy a kocka végül Loot Lake közepén köt majd ki, ott utoljára aktiválódik és a negyedik szezon végén átélt rakétakilövéshez hasonló eseményt láthatnak majd a játékosok együtt, csak ezúttal egy vulkán megszületését és kitörését nézhetik végig. Erre több fájl is utal a játékban:

A fejlesztők lassan már híressé válnak arról, hogy elhúzzák előttünk a mézesmadzagot, majd teljesen meglepnek minket; így még nem érdemes biztosra venni a fent említett dolgokat, de jelenleg ez a leglogikusabb és legbiztosabb lábakon áll teória. Egy vulkánkitöréssel hatalmasat húzna az Epic és újabb lehetőséget kapnának arra, hogy jókorát alakítsanak a pályán.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések