A kocka elérte az első rúnát, és kitépte azt a földből

A kocka elérte az első rúnát, és kitépte azt a földből

Úgy tűnik ez a szezon a lebegő platformoké!

Tegnap este –ahogyan azt kellett– pontban 10 órakor a kocka elérte az első rúnát, aminek az eredménye igen látványos lett. Sajnos a folyamat egy kicsit bugos volt: ahelyett, hogy a sziget szépen a rúna felé kúszott volna, a rúna egyszer csak megjelent kitépve a talajból, és lebegett a pálya fölött. Azonban, ha egy új mérkőzésbe léptünk be, ott már hibátlan megjelenésben csodálhattuk meg az eseményeket.

Kevin a rúnát kiemelte a talajból, és a cikk írásának pillanatában, üszke 11 órával később is még sötét energiáival töltötte fel, vagy legalábbis valamit mindenképp csinált vele.

A rúna felületére ugyanúgy rá lehet menni, a ládákat ki lehet nyitni. A térképen a lebegő sziget körülötti örvény színe is megváltozott: az eddigi szürkés fehér helyett most már mágikus lila.

Ezzel egyidejűleg a vulkánról szóló teória is megdőlni látszik, ugyanis a rúna körül létrejött több kicsi kráter is, amelyek modellje igencsak hasonlít arra, amit az adatbányászok a felszínre hoztak.

A rúna alatt egyébként látható egy nagyobb lyuk is, aminek egyelőre nincs jelentősége; lebeghetünk benne, mintha csak egy légcsatornában lennénk.


Hogy mi fog történni ha Kevin továbbhalad a rúnáról, az még a jövő zenéje; elképzelhető, hogy magával viszi, de az is lehet, hogy visszaérkezik a talajra. Hamarosan valószínűleg megtudjuk, feltehetően hasonló menetrendet követ a kocka, mint az előző szezonban, amikor létrehozta a rúnákat, tehát nagyjából 1-1,5 napot áll majd ott felette.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!