Ezt az 5 emote zenét azonnal elfogadnánk, akár a menü dalaként is

A választható menu music funkció bevezetésével egy érdekes utat nyitott meg az Epic, –reméljük kifogják használni az ebben rejlő lehetőségeket!

A hatodik szezon egy réges-régen várt újítást hozott a BR játékosok életébe: cserélhetővé vált a menü zene, ami azt jelenti, hogyha elérjük a hatodik szezon BP-jének 92. szintjét, akkor akár még az eredeti menü zene egy kissé átdolgozott verzióját is beállíthatjuk. 

Összesen 3 különböző muzsikát rejt az aktuális Battle Pass, de véleményünk szerint ennél sokkal több van még ebben a funkcióban. Az egyik ezek közül a Floss emote nótája, –amit szintén átdolgoztak picit a fejlesztők–, ám ebből kiindulva a jövőben miért ne érkezhetne még néhány emote nóta betétdalként? Mi a következőket szívesen látnánk!

Wiggle Emote

A Wiggle Emote legelőször április 9-én került be az Item Shopba, azóta pedig a játékosok gyakori győzelmi táncává vált, szerintünk jól hangzana a menüben is!

Tidy Emote

A Tidy Emote először április 30-án vált megvásárolhatóvá, stílusával pedig egyértelműen Snoop Dogg legendás mozdulatát idézi! Sokszor a játékosok azt mondják, hogy chillelni járnak a Fortnite világába, –nos, ezzel a muzsikával ki lehetne hozni belőle a maximumot!

Pop Lock Emote

A Pop Lock június 23-án került be az Item Shopba, és nem kellett neki sok ide, hogy elterjedjen. Az Epic igencsak szereti a bulikat a játékvilágába ültetni (gondoljunk csak a DJ Yondu skinre), így akár ennek is bőven lehetne helye!

Boneless Emote

A Boneless emote május 6-án látott napvilágot, az Item Shopból vásárolhattuk meg 500 V-buckért cserébe. Erőteljes hangzása egy kisebb átdolgozással tökéletesen illene a menübe is!

Dance Moves Emote

A játék alap emote-jának számító Dance Moves van már annyira öreg, hogy kiérdemeljen egy helyet a menü zenék listáján! Természetesen a legjobb az lenne, hogyha a legelső verziójából csinálnának egy jó kis átdolgozást, de sajnos ez nem fog megtörténni, ugyanis jogi okokból kellett megváltoztatniuk a nótáját! Ez volt az eredeti verzió:

+1 a Flush Factory közelében lévő klub táncparkett zenéje

A negyedik szezonban az egyik név nélküli települést az Epic egy apró érdekességgel dobta fel: egy éjjel-nappal üzemelő discot nyitottak meg. A zene, amit hallhatunk –ha a közelében tartózkodunk– igen jól sikerült; mi örülnénk, ha ezt akár a menüben is élvezhetnénk!

A lista természetesen egy elég szubjektív témát ölel fel, –ti mit hallanátok szívesen vissza a menüben?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!