Cromen és RUBINO is a Tempo Storm-ba igazolhat

Cromen és RUBINO is a Tempo Storm-ba igazolhat

Új fix ötöst találhat magának a kétharmad részt beugróval játszó Tempo Storm.

2018 nyár eleje óta nincs fix csapata a Tempo Storm-nak, így a HS-innocent páros kénytelen három beugróval játszani. A napokban például az IEM Chicago selejtezőjének csoportköreiben láthattuk őket. Egyes források arról számolnak be, hogy cromen és RUBINO szeptember eleje óta tárgyal a szervezettel, a Major lezárultával nagy lépést sikerült tenniük előre, és gyakorlatilag napok kérdése csupán a hivatalos bejelentés. A két norvég játékos mellett, a 24 éves német AWP-s, Bastian " ayken " Schendzielorz csatlakozna még a csapathoz.

Ayken neve keveseknek csenghet ismerősen, leginkább német CS:GO csapatokban tűnt fel eddig, valamint a jelenleg is zajló IEM Chicago selejtezőin már segítette a Tempo Storm csapatát. Cromen és RUBINO már sokkal többeknek lehet ismerős, utóbbi a 2017-es ELEAGUE Major Atlanta keretein belül még a North csapatát erősítette, majd egy hosszabb Dignitas-os időszak után a Heroic-ban játszott egészen 2018 júniusáig. Cromen pedig szintén a Dignitas-ban és a Heroic-ban tűnt fel az utóbbi években, valamint olofmeister pár hetes szünete alatt, a FaZe beugrója volt. Nem is teljesített rosszul: a 2018-as ESL One kölni állomásán 3-4. helyen zártak, míg az ESL One Belo Horizonte versenyét meg is nyerte a cromen-nel kiegészülő FaZe.

Ha megtörténik az igazolás a Tempo Storm a következő felállással játszana:

Kevin "HS" Tarn
Paweł "innocent" Mocek
Bastian "ayken" Schendzielorz
Jørgen "cromen" Robertsen
Ruben "RUBINO" Villarroel Brødreskift

Borítókép: HLTV.org

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!