"A VP-nél töltött karrierem legnehezebb napja volt, mindenki sírt az asztalnál" -dvoryrom

A The Luckbox Podcast vendége ezúttal a Virtus.pro menedzsere volt, aki őszintén beszélt CS:GO csapat újjáépítéséről, TaZ elengedésének körülményeiről.

A közönség kedvenc Virtus.pro csapatát úgy gondolom senkinek sem kell bemutatnom, hatalmas rajongó táborral büszkélkedhet a lengyel ötös. A legeltökéltebb rajongók az utóbbi időkben is a csapat mellett álltak, ugyanakkor az tagadhatatlan, hogy már hosszú ideje hullámvölgyben van a VP, és az eddigi kísérletek a javulásra nem segítettetek. TaZ 2018 márciusában távozott a csapattól, és már ekkor is borzasztó gyenge teljesítményt nyújtottak, azóta Paweł " byali " Bieliński és Janusz "Snax" Pogorzelski sem játszik az orosz szervezet színeiben, a két veterán pasha és NEO mellé fiatal lengyel játékosokat hoztak be a csapatba, az elvárt javulás azonban elmaradt. Mindezekről és sok más érdekes csapaton belüli helyzetről a Virtus.pro menedzsere, Roman "dvoryrom" Dvoryankin beszélt.

Elmondása szerint nagyon nehéz 18 hónap áll a csapat mögött, ez idő alatt nem sikerült komoly eredményeket elérni, és TaZ és Snax elengedése sem volt könnyű.

"Azt hiszem a 2017-es ESL One New York volt az a verseny ami után leültünk megbeszélni, hogy valami nem jó, valami nem működik a csapatban. Az elmúlt hat hónapnyi rossz teljesítmény után döntöttünk úgy, hogy fiatalítunk a felálláson, és az új játékosok köré próbáljuk felépíteni a csapatot. Egy olyan kulcsfontosságú játékost, mint TaZ nehéz helyettesíteni, és amikor leültünk beszélni vele az ELEAGUE Boston Major után, az volt életem és a VP-nél töltött karrierem legnehezebb napja. Szinte mindenki sírt, aki ott ült az asztalnál."

TaZ a VP után a Kinguin csapatában folytatja karrierjét

"Első lépésként leigazoltuk MICHU-t, aki egy nagyon tehetséges fiatal, hiszem, hogy benne meg van minden, hogy egy nap a legjobbak közé érjen. Azt Snax bejelentette, hogy a mousesports-ban akarja kipróbálni magát. Egy olyan játékost, mint ő sosem volt könny elengedni, de meg kellett tennünk, és snatchie érkezett a helyére."

Nincs könnyű helyzetben a Virtus.pro, pasha sorozatosan csalódottságát fejezi ki az rossz teljesítmény miatt, ugyanakkor dvoryrom szerint kész a csapat, és készülnek a 2019-es IEM Katowice Major-re.

"A csapat készen áll a jövő évi legnagyobb megmérettetésükre, nagy teszt lesz számukra a Major-re való kijutás, de mindenki nagyon eltökélt és mindenki a hazai közönség előtt szeretne játszani."

A teljes, angol nyelvű interjút itt tudjátok megnézni:

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Borítókép és kép: HLTV.org

Kövess Minket!