Nézzétek nálunk a megjelenése napján a Geralt-tal erősítő SoulCalibur VI bemutatóját!

Vajon méltó folytatása lehet a hírhedt második epizódnak? A streamből ez is kiderül pénteken.

Még egy klasszikus bunyós játék tér vissza egy új epizóddal? Naná, hiszen a Soul Edge 1995-ös megjelenése óta az egyik legmeghatározóbb címe lett műfajának, az új rész pedig méltó mód állíthatja vissza a sorozat dicsőségét. Persze a 6 évvel ezelőtt megjelent V sem volt rossznak mondható, de azért nem kapott kitűnő értékeléseket sem. A VI. epizóddal, mely október 19-én érkezik, folytatnák a legendát, melyet 23 évvel ezelőtt indítottak útjára. Ez az esemény pedig nem csak számotokra, hanem számunkra is fontos, éppen ezért ezen a héten pénteken, a megjelenésének napján a PIXEL Egyesület segítségével rögtön az első napon megmutatjuk mit is tud a játék és mire számíthat az, aki gondolkozik a megvásárlásán.

A nagyjából másfél órás streamben Sanada, az egyik legjobb hazai SC játékos technikájával figyelhetitek meg az új játék mechanikáját. A SoulCalibur VI-ot PS4-en próbálja ki élőben, de a jó kis combo bevágások sem maradhatnak majd el. Nem ez az első ilyen bemutatójuk, hiszen a korábbi részt is feldolgozták videó formájában:

Sanada mellett GrassHopper és Leszko is tiszteletét teszi a műsorban, ők olyan témákat boncolgatnak pénteken 19 órától, mint a Soulcalibur játék eddigi történelme. Beszélgetnek az új játékról, mit tartoghat a cím számára a jövő, de beszámolnak az EVO Japan 2018 utazásukról is, hiszen év elején első magyarként kint jártak a világ legnagyobb verekedős játékokat tömörítő rendezvényén.

Az alábbi csatornán, pénteken 19 órától nézhetitek a legújabb Soulcalibur játék első perceit, ha velünk tartotok:

Nézd meg esporthutv élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!