A kocka múlt éjjel egyszerre aktiválta az összes rúnát

A kocka múlt éjjel egyszerre aktiválta az összes rúnát

Talán hamarosan megtudhatjuk, hogy miért is keringett Kevin heteken át a BR sziget fölött!

Tegnap este Kevin elérte az egyik végcélját, a hetedik rúna fölé is elérkezett, és aktiválta azt! A hatodik szezon folyamán az összes rúnához ellátogatott, ez idő alatt pedig aktiválta őket, –ami abból állt, hogy kitépte őket a talajból, körülöttük pedig egy felturbózott bouncer kürtőkből álló mezőt hozott létre.

A tegnap leakelt vámpír skin már el is érhető az Item Shopban

Ez gyors volt az Epic részéről!

A tegnapi aktiválódás azonban más volt, az utolsó, középső rúna kitépésével az összes többi is újra felemelkedett!


Ugyanez a látvány fogad minket a többi rúnánál is, ezek körül is találhatunk egy forgószelet, –ám az sajnos nem emel fel minket a magasba! Magánál az óriás szigetnél egyébként semmi különös nem látható, a folyamat ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik rúna esetében.

Fent a háznál viszont jól látható, hogy az épületet egyre jobban behálózzák a kis kockák, voltaképp már nincs olyan felülete, ahol ne lenne ilyen jelenség.

Hogy mi is fog történni az feltehetően az után derül ki, miután az aktiválás véget ért. Kiindulva a korábbiakból, 1-2 napot fog a kocka a rúna felett tölteni, de mivel ez egy különlegesebb esemény, az idő akár változhat is.

Bármi is lesz, az események részleteit nálunk megtalálhatjátok majd!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések