Beverekedtük magunkat a profik közé - WWE 2K19 teszt

A 2K Sports legújabb játéka minden tekintetben felülmúlja elődjét, a WWE 2K18-at.

A pankráció mindig is közel állt hozzám, így amint lehetőség adódott rá, kaptam az alkalmon, hogy a legújabb részt is kezeim közé kaparintsam és teszteljem azt. Az élmény mindenképpen pozitív volt összességében, azonban, hogy ne szaladjunk ennyire előre, vegyük tételesen, hogy milyen feltételeknek is kellett megfelelnie a játéknak.

A WWE 2K18 történetben nagyon unalmas volt. Nem volt egy értelmes párbeszéd, rengeteg negatív kritikát kapott a játék ezen a területen. Egyszerűen nem volt értelme, mert annyira rosszul volt megcsinálva. Szerencsére többek között ez is hatalmasat fejlődött a játékban. Itt már rendes történet van, kapott normális párbeszédeket, hangokat is az eszmecserék alá, ugyanis a WWE 2K18 során az történt, hogy a karakterek száján egy szó nem jött ki a párbeszéd közben, így konkrétan csak tátogtak. A játék grafikailag is javult az előző testvéreihez képest, bár ezen a téren még mindig van hova formálódnia. A fejlődött területek közé sorolnám a Money In The Bank részeket is, ugyanis sokkal több alkalommal találkozunk ilyen lehetőségekkel, ahol a MITB bevágások vannak. Fejlesztették a Hell In A Cell mérkőzéseket is, ugyanis a 2K18-ban egy Awkward OMG megmozdulás kellett a ketrec áttöréséhez, ami azonban nem mindig működött. Ezzel szemben a WWE 2K19-ben egy szimpla Irish Whip segítségével kilehet ütni azt a bizonyos ketrecet és folytathatjuk a harcot azon kívül is. Az előző részben a ketrec ráadásul túl nagy volt ahhoz, hogy azonkívül lehessen harcolni, így a mostani részben átméretezték azt kisebbre, hogy ha még ki is megyünk a ketrecből, legyen helyünk megverni ellenfeleinket. Az előző részben még arra sem volt lehetőség, hogy a ketrecre mászás közben harcoljunk ellenfelünkkel, ez az egyik újítás ami az idei részbe már bekerült, konkrétan mászás közben lerúghatjuk onnan a küzdőtársunkat. A másik pozitív fejlődés a ketrecek terén, hogy a tetejükön lévő cellák közül csak kettő volt áttörhető az előző részben, míg a mostaniban ez a szám négyre emelkedett.wqewqBekerült továbbá egy Big Head Mode amiben mindenkinek sokkal nagyobb a feje, de tényleg: sokkal. Ezzel is picit a szórakozást növelve, hogy ne mindig csak a komoly, véres harcok menjenek.02Miután a tavalyi részből kihagyták a Showcase módot, most visszahozták a rajongók nagy örömére. Ennek köszönhetően ezáltal több tartalom is került a játékba, ugyanis ez még a WWE 2K17-ben is kizárólag DLC-ként jelent meg. Ennek köszönhetően a 17 és a 18 is sokkal gyorsabban végigjátszható volt. Újítások között szerepel még az 5 emberes mérkőzés is, ami most először került bele a játékba. A fejlesztők szerettek volna minél több tartalmat adni a közösségnek, hogy a játék ne legyen újból olyannyira monoton, mint az előző év során. Teljes mértékben látszik, hogy jó ötleteket hoztak be, illetve az is, hogy itt tényleg több munkát és energiát fektettek abba, hogy a korábbival ellentétben sikeresebb legyen a rész.

Ami a legnagyobb meglepetést okozta, az talán az volt, hogy a Triple Threat Tag mérkőzések visszatértek! A játékmód még a Smackdown Vs. RAW 2009-ben került eltávolításra és egészen eddig egyetlen részben sem volt megtalálható! Igaz, 10 évig kellett várnia a rajongótábornak, hogy kerüljön vissza a játékmód, de a sok kérlelés és visszajelzés végül meghozta gyümölcsét. A ketrecharcok egészen a 2006-os Smackdown Vs. RAW óta nem voltak fejlesztve, a WWE 2K18 során pedig már egyenesen unalmas volt, túl egyszerű volt nyerni. Most azonban jobbá tették minden tekintetben, így 13 év elteltével végre megéltük azt is, hogy a játék ezen része is fejlődésen esett át! Reméljük a következő újításra nem kell újabb éveket várni ezzel kapcsolatban.

Összességében a WWE 2K18-hoz képest nagy előrelépéseket tett a játék, melyekre igazán szüksége is volt már, –reméljük a jövőben is hasonlóan jó irányba fog fejlődni a cím. Engem nagyon magával ragadott, főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy vannak a játéknak olyan részei, melyek már nagyon rég frissítésért kiáltottak, s végre most azokon a területeken is történt változás! Kifejezetten csak ajánlani tudom a pankráció szerelmeseinek, illetve az épp most belekóstolóknak egyaránt.

A játékot külön köszönjük a Cenega Hungary-nek!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!