Thanos hamarosan visszatérhet a Fortnite BR szigetére

Thanos hamarosan visszatérhet a Fortnite BR szigetére

Thanos egyik képességének ikonja újra felbukkant a játék fájljai közt.

A tavasz folyamán a Bosszúállók: Végtelen háború című film nagyot durrant mind a mozikban, mind a Fortnite-ban. Az Epic egy LTM idejére összeállt a filmkészítőkkel, és elhozták Thanost a BR szigetre. Mondanunk sem kell, hogy a játékmód hatalmas sikert aratott, a közösség pedig azóta is várja, hogy a kesztyű visszatérjen a pályára.

Könnyen lehet, hogy novemberben ennek eljön az ideje, a játékfájljaiban ugyanis újra felbukkant Thanos egyik képességének ikonja.

Elképzelhető, hogy a film következő epizódjának elviekben novemberben érkező előzetesére Thanos visszatér a BR szigetre. Készpénznek természetesen semmit sem szabad venni, ám nehéz elképzelni, hogy az Epic kihagyná ezt a ziccert. Persze a pakliban az is benne van, hogy a kesztyűt csak a Playground módba teszik be, mint ahogyan tették azt már számos Vaultba került fegyverrel is. Mi személy szerint erre azonban nem sok esélyt látunk, a Végtelen kesztyű ugyanis túl exkluzív ahhoz, hogy az Epic csak úgy betegye ebbe a módba még akkor is, ha a közösség régóta kérleli őket.

 

Bárhogyan is fog elsülni ez a dolog, néhány hét múlva valószínűleg meg tudjuk. Az első alkalommal egyébként Thanos uralma így nézett ki:

Ti örülnétek, ha Thanos visszatérne?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések