Ezúttal egy brazil játékost vizsgál az ESL csalás gyanújával

Ezúttal egy brazil játékost vizsgál az ESL csalás gyanújával

Bizony hátulütője is vannak ha valaki élete első hivatalos komolyan vehető csapatába kerül.

A brazil CS:GO-t jelenleg szinte csak a MIBR csapata képviseli, és ők is csupán 3/5-öd részt brazil felállás. Az Immortals és a 100Thieves már nem létezik, az ismert nevek közül kNgV- és felps a chelo, horvy, xand trióval kiegészülve az INTZ Esports keretein belül ugyan próbálkoznak, de még friss a csapat, nem igazán volt alkalmuk sem megmutatni mit tudnak.

Alacsonyabb kategóriákban azért akad brazil csapat és játékos bőven, Vinicius "v$m" Moreira is egy a feltörekvő brazil CS:GO játékosok közül, nyár óta erősíti első komolyabb csapatát, a teljesen brazil felállású DETONA Gaming ötösét. Nos, szegény srác első hivatalos csapatának örömével együtt megérkezett az első vizsgálata is, az ESL csalás gyanújával vizsgálja v$m-t.

A vizsgálat tényét megerősítette a csapat is, a hírek szerint v$m-t egy korábbi, VAC bant kapott Steam profilja miatt vizsgálják, végleges eredményt a jövőhétre ígér az Electronic Sports League. A 2017-ben elfogadott szabály értelmében a VAC bant kapott játékosok két éves eltiltást kapnak, így a fiatal brazil jó eséllyel 2020-ig búcsút inthet az olyan helyi versenyeknek is, mint a Brazil Premier League vagy a LA League. A DETONA Gaming csapata legutóbb a IEM Katowice 2019 Major, nyílt amerikai selejtezőjén indult, ahol nem sikerült megcsípniük a beülőt a zárt Minorra.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések