A pálya, ahol DeadFox és Flash 80 kört játszott - CS:GO Retró 2. rész

Miután megnézhettünk az első hivatalos CS:GO mérkőzést, a CS:GO retró ezúttal a leghosszabb LAN-on játszott meccsel jelentkezik, ami ráadásul magyar érdekeltség is.

Még a panorama UI érkezése előtt a játék kiírta, hogy egy MM mérkőzés akár másfél óra is lehet; ha belekezdtél fejezd is be, különben kapod az MM büntetést. Bizonyára mindannyian voltatok már úgy, hogy nagy előnynél már lezárulni látszódott a meccs, de az ellenfél visszahozta, vagy –épp pont fordítva– a ti csapatotoknak sikerült egy eszméletlen comeback-et produkálva, mind a 30 kört igénybe venni és minimum döntetlenre hozni a meccset. Biztos éreztétek már egy-egy hosszú mérkőzés alatt, hogy ez már sok; kell egy kis szünet, legalább a lábaitokat kinyújtóztatni.

Gondoljátok el, hogy egy hivatalos meccsen, amíg vége nincs a pályának addig nincs szünet amikor felállhatnál vagy kimehetnél a mosdóba. Általában azért kettő (vagy nagyon maximum három) hosszabbítás elég szokott lenni egy pálya eldöntéséhez, de a rekordot tartó mérkőzésen ehhez 10 is kellett. 2016-ban a DenDD és a PixelFire csapott össze a PGL Regional Minor Championship Europe keretein belül. A mérkőzés BO3 volt, a PixelFire-ben pedig olyan neveket láthattunk akkor játszani mint flash vagy DeadFox.

DeadFox a PixelFire színeiben 2016-ban

A PixelFire választotta az első pályát, Mirage-t, ahol sikerült is egy elkeserítő 4-11-es félidőt zárniuk, –de a srácok nem adták fel. És azt, hogy nem adták fel, értsétek úgy, hogy foggal körömmel kapaszkodtak Mirage falaiba. A második félidőben sikerült ugyanekkora különbséget kiharcolniuk a saját javukra, így 15-15-ről hosszabbításokkal folytatódott a mérkőzés. Innen kezdődött csak el igazán a meccs: 10 db MR5-ös hosszabbításra volt szüksége a két csapatnak, hogy eldöntsék kinek a neve mellé kerüljön Mirage és így az egy pályás előny. Összesen 79 körig tartott a mérkőzés első pályája, ez 3 órányi folyamatos játékot jelent, csupán egy pályán. Ezzel a mai napig ez a mérkőzés a CS:GO történelmének leghosszabb LAN-on játszott küzdelme. Azóta született egy 88 körig tartó mérkőzés is Inferno-n az ESL UK Premiership-ben, de az egy online mérkőzés volt.

A mérkőzést egyébként magyar kommentátorokkal is követhettétek anno: aki szeretné felidézni ezt a röpke 3 órát, vagy aki még nem látta, annak belinkelem a teljes VOD-ot YouTube-ról.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!