Saját FIFA bajnoksága lesz a Premier League-nek!

Saját FIFA bajnoksága lesz a Premier League-nek!

A minap jelentette be az EA és az angol bajnokság az együttműködést!

Idén sem maradunk FIFA versenyek nélkül, –olyannyira nem, hogy ebből kettőt már be is jelentettek.

Elkezdődött...látványos videóval jelentették be a FIFA19 Global Series első versenyét

A FIFA19 Continental Cup a párizsi játékok hetén lesz megtalálható.

Ahogyan azt feljebb is olvashatjátok, a Premier League és az EA Sports megállapodott egymással és megrendezésre kerül az ún. "Virtuális Premier League". Sajnos a versenyre csakis az Egyesült Királyságból lehet jelentkezni. Maga az egész bajnokság majd csak januárban kezdődik, úgyhogy az esetleges jelentkezőknek van még idejük gyakorolni. 

A verseny struktúrája viszonylag érdekes, ugyanis úgy tűnik, hogy sikerült megállapodni az összes csapattal, aki az angol élvonalban szerepel, hogy vegyenek részt az ePremier League-ben. A jelentkezés 2018 december 3-án kezdődik majd, az online selejtező pedig 2019 januárjában indul majd útjára mind a két platformon (PS4, XBOX One). Erről a selejtezőről platformonként 320 játékos jut tovább a következő körbe. A február és márciusban tartandó következő szakasz a Club Playoffs nevet kapta, ahol mind a 20 Premier League-ben szereplő csapat jelen lesz. Itt van lehetőségük a játékosoknak bekerülni valamelyik gárdába, –fontos megjegyezni, hogy egy csapatba 1 PS4-es és 1 XBOX One-os játékos jut majd be. Ez azt jelenti, hogy a 640 játékos közül mindössze csak 40 darab kap lehetőséget, hogy az ePL Döntőjében is bizonyítson majd, amit március 28 és 29 között rendeznek meg Londonban. 

A résztvevő játékosok természetesen profi pontokat is gyűjthetnek, ugyanis ez a verseny is része a FIFA19 Global Series-nek, –ami azt jelenti, hogy innen is be lehet jutni a Global Series Playoffjába. 

Még egy érdekesség, hogy a döntőt majd a Sky Sports, a legnagyobb angol sporttal foglalkozó televízió is közvetíteni fogja!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!