Komoly felháborodás közepette három nap alatt kikerült a Blitz LTM

Komoly felháborodás közepette három nap alatt kikerült a Blitz LTM

Magyarázat nincs, helyette mindenki értetlenül áll a dolog előtt.

Tegnap délután bejelentette az Epic, hogy egészen idáig tartott a Blitz LTM, a helyét pedig átveszi a Disco Domination, ami épphogy csak véget ért a múlthéten.

Érdekes módon se a bejelentésbe, se Reddit kommentben nem magyarázták meg a fejlesztők a döntés okát, így mi is csak a sötétben tudunk tapogatózni. Sokak szerint a túl gyors és sűrű meccsek leterhelték a szervereket, így változtatni kellett. Emellett különböző technikai problémákat említenek még a hozzáértők, de úgy érezzük, hogyha hasonló hiba lett volna, azt közli velünk az Epic Games. Emlékezzünk csak arra, amikor egy napig nem működtek a szerverek és egy több oldalas posztban magyarázták el a technikai háttért, –amit a játékosok 99,9% egyáltalán nem értett, de legalább látszott, hogy igenis foglalkoznak a közösséggel.

Ez most sajnos teljesen elmaradt, így a közösségnek is csak egy értelmes reakciója lehetett; a felháborodás. Sokak kedvenc módja a Blitz és úgy tervezték, hogy hétvégén végig ezzel fognak majd játszani. Épp ezért furcsa a pénteki időzítés az Epic-től. Emellett a közösség nagy része kérte több fórumon is, hogy ne csak csapatban játszhassanak Blitz-et, hanem soloba is. Erre is láttunk már példát a múltban, hogy kibővítették a lehetőségeket egy-egy LTM-nél, ezzel szemben most teljesen kivették. Érthető tehát, hogy a közösség nagy része nem örül a történéseknek és leginkább az bosszantja őket, hogy nem kommunikált semmit sem az Epic. Ez még a mai nap folyamán változhat, –és reméljük, hogy jó magyarázattal rukkolnak elő.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések