Lassan indul az átigazolási szezon, a Flash Wolves már bele is kezdett

Lassan indul az átigazolási szezon, a Flash Wolves már bele is kezdett

Két edző már fixen távozott, két játékos más szerepbe került, további három pedig fogadhat ajánlatokat más csapatoktól!

  • Véget ért a világbajnokság ez pedig a szezon végén, és az érkező preaseasonön túl egy másik nagyon fontos eseményt is rejt magában. A profi csapatok körében a szerződések nagy része lejár, ezáltal pedig elindul az átigazolási szezon. Faker szerződése is lejár hamarosan, pontos információk pedig még nincsenek arról, hogy ő merre tart majd.

Faker szerződése hamarosan lejár az SKT-nél: hova tovább?

Aioween | 18/11/08 15:13 Lee Sang-hyeok egy ugyanolyan 22 éves srác, mint a legtöbben, azzal az egy "apró" különbséggel, hogy jelenleg jó eséllyel ő a legismertebb –és egyben legértékesebb– League of Legends játékos, aki valaha színpadra lépett. Már évekkel ezelőtt is hallhattunk pletykákat, hogy kínai csapatok érdeklődtek érte több millió dollárért, ő azonban végig hű maradt szervezetéhez, az SK Telekomhoz.

A Flash Wolves-nál is elég nagy változások mehetnek majd végbe, a vezetőedző, illetve edző Warhorse és REFRA1N már távoztak a csapatból, az ő helyüket igyekszik majd pótolni a szervezet a korábbi dzsungelessel, Morninggal, aki innentől kezdve mint coach lesz jelen. MMD sem marad azonban ugyanazon a helyen, a felső ösvényes játékos a streamer karrierjére szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni, így (mint a csapat streamere) fog tovább működni.

Ezenkívül pedig három másik tag, Moojin, Maple és SwordArt tárgyalhatnak más csapatokkal a jövőjüket illetően. Ha a srácok a távozás mellett döntenek, könnyen láthatjuk Swordartot és Maple-t az LPL-ben majd, ugyanis folyékonyan beszélnek mandarinul, de a franchise rendszerű NA-ben és EU-ban is megfordulhatnak majd akár!


Ez így együttesen bizony igencsak nagy változás: ha mindhárom játékos elmegy, akkor voltaképp alapjaiban változik meg a Flash Wolves. A tajvani csapat egyébként egy erős középmezőnybeli pozíciót tudott összeszedni a világbajnokságon: 9-12. helyen zárták az év legnagyobb LoL eseményét.

Mint említettem, az átigazolási időszak napokon belül kezdődik, a legtöbb szerződés november 18-20. magasságában lejár, ekkor pedig az események is beindulnak majd, amikről természetesen mi is be fogunk számolni!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!