Kétségtelenül az Astralis éve a 2018-as CS:GO esztendő

Kétségtelenül az Astralis éve a 2018-as CS:GO esztendő

Most volt a legnagyobb esélye bárkinek elkapnia a dánokat, de most sem sikerült.

Van aki fanatikusan rajong értük, van aki szimplán tiszteli vagy kedveli őket a játékuk miatt és van aki már nagyon unja, hogy egy CS:GO versenyen 2018-ban 55%, hogy úgyis az Astralis nyeri és az elődöntőkben vagy esetleg még korábbi részén a tornának izgalmasabb mérkőzéseket látunk. A dán csapat fölénye egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, tökéletesen példázza ezt a tegnapi IEM Chicago döntő.

chat

Ha megnézzük, hogy az idén –az online ligákat is beleszámítva– 19 eseményen volt ott az Astralis, ebből 10 alkalommal nyerni tudott. DreamHack, ESL Pro League, ECS, ELEAGUE CS:GO Premier, FACIET Major, ezen versenyek trófeái mind-mind a dánok vitrinszekrényében található. Hazai pályán, Koppenhágában "csak" egy harmadik hely jött össze, és utána az IEM Chicago mérkőzésein is láthatóan nem volt 100%-os a csapat. Hogy ennek pusztán fáradtság vagy bármi egyéb oka volt, csak a csapat tudhatja, amit viszont mi tudunk, hogy egy 80-90%-os teljesítménnyel is könnyedén húzták be az IEM Chicagot is.

Miután a FaZe az év vereségét produkálta az elődöntőben, a Liquid lett az Astralis ellenfele az akár 5 pályát is felvonultató döntőben. Az esport1.hu és a Magyar Esport TV stábjában is többen voltak azok akik minimum 4, de inkább 5 pályás mérkőzést vártak. Ez nem így lett. Nem húzta sokáig az Astralis, teljesen felülkerekedve a Liquid játékán nyerte meg a chicagoi döntőt.

Mirage, Nuke és Inferno pályákra került csupán sor, ezek közül egyedül az elsőn volt esélye a Liquid-nek nyernie. Pedig Mirage egész jól indult mind az amerikai csapat, mind a nézők számára. CT-ből nem éppen a legjobb a 9-6-os félidő, de a térfélcserét követően még tovább tudta előnyét növelni a Liquid. Egészen 12-6-ig tudtak menetelni, hogy aztán sorra bukják az 1vX helyzeteket és bombaletétel utáni szituációkat, ezeknek köszönhetően végül a pályát is, ami 16-14-es Astralis győzelmet hozott. Nuke következett, az Astralis választása, ahol nem véletlenül van 100%-os győzelmi rátájuk az utóbbi hat hónapból. A Liquid sem tudott igazán labdába rúgni, igen könnyedén, 16-7-re hozta a pályát a dán csapat.

Kettő pályás hátrányból kellett volna felállni a Liquid-nek, az Inferno alatti színpadképeken azonban már látszódott a srácokon, hogy nincsenek teljesen ott fejben, kicsit már megtörten játszottak aminek az eredménye egy Nuke-nál is egyértelműbb Astralis győzelem, 16-4-es végeredménnyel. Nem igazán van mit kiemelni a második és a harmadik pályáról, nem ütközött szinte semmilyen ellenállásba a gla1ve álltal vezetett Astralis. Míg a dánok győzelmét ünnepelték, illetve device a 10. MVP medálját, aki így utolérte a szintén 10 MVP kitüntetéssel rendelkező kennyS és GeT_RiGhT duót, addig a Liquid játékosai a fejüket tudták csak fogni, illetve a helyszíni közönség beszámolói alapján az előre bejelentett dedikáláson sem vettek részt.

Az IEM Chicago egyben Intel Grand Slam verseny is volt, a Liquid elleni döntő után a dánok már három győzelemmel állnak a kihívásban, ha sikerül megnyerniük az ESL Pro League 8. szezonjának offline döntőjét Odenseben, ők gazdagodnak majd színtisztán a játékosoknak járó 1 millió dollárral.

Borítókép: HLTV.org

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!