Hiába döntőztek a VB-n, az egyik veterán Fnatic-os új lehetőségek után nézhet

Hiába döntőztek a VB-n, az egyik veterán Fnatic-os új lehetőségek után nézhet

Évek óta velük van, bár korábban már pártolt át más csapathoz, lehet, hogy ezúttal végleges váltás lesz?

Doublelift mellett az egyik legrégebb óta aktív profi játékosról van szó, ő nem más, mint sOAZ, a Fnatic felső ösvényese. Szerződése idén novemberben neki is lejár, és még mielőtt ez bekövetkezne, lehetőséget kapott a szervezettől, hogy felfedezze milyen más csapatok jöhetnek szóba. Ezt Twitteren osztotta meg a francia játékos vasárnap.

Lassan indul az átigazolási szezon, a Flash Wolves már bele is kezdett

Két edző már fixen távozott, két játékos más szerepbe került, további három pedig fogadhat ajánlatokat más csapatoktól!

Ebben taglalja eddigi eredményeit is, ami azért nem kevés: 8-szor volt EU LCS döntőben, ebből 5-öt meg is nyert. Összesen hat VB-n vett részt, ebből egyszer negyeddöntős volt, kétszer elődöntős és kétszer döntős. Mondhatni az egyik "legdekoráltabb" toposról beszélünk, rengeteg tapasztalattal és ez a legnagyobb előnye is egyben. Lehet, hogy vannak nála jobb játékosok mechanikai szinten és kellő edzéssel kis túlzással bárki eljuthat az ő szintjére, viszont egy valamit nem lehet se megvenni, se megtanulni gyorsan: a több éves e-sportolói tapasztalatot. 

Ha sOAZ most valóban váltana, akkor egy újabb két éves együttműködés szakadna félbe. 2015-ben sOAZ az xPeke vezette Origenhez igazolt és ott is két teljes évet maradt. Karrierjét úgy igazán az aAa színeiben kezdte. Korábban is voltak más csapatai, viszont az első VB döntőjén az aAa játékosaként küzdött meg a Fnatic-kal.

A Fnatic legalább annyira lenne újra fura sOAZ nélkül, mint amennyire Rekkles nélkül. Mindketten oszlopos tagjai nem csak a csapatnak, de magának a szervezetnek is. Úgy tűnik, hogy VB döntő ide vagy oda, a csapat jó eséllyel Bwipoval indulna jövőre a franchise rendszerű LCS-ben, sOAZ pedig jó eséllyel többre vágyik egy kispadnál. Mivel ennyire ismert és elismert játékos, illetve új csapatok is érkeznek a ligába, szinte biztos, hogy lesz valahol helye, ha valóban váltana végül. 

Vajon hol köthetne ki sOAZ jövőre?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!