Ismerkedjetek meg az MNEB hangjaival!

Egy rövidke útmutatóval készültünk azoknak, akiket érdekel, hogy mely kommentátorok hangja szólal meg a hétvégi PlayIT közvetítésein.

Már csak pár napot kell aludni és újra kezdetét veszi a gamerek két napos Kánaánja Pest városában. A 15. budapesti PlayIT-en pedig a már jól megszokott módon öt különböző verseny utolsó fordulóját is nyomon követhetik majd az érdeklődők, a profi cosplay-ek, vásárlási lehetőségek és egyéb látványosságok mellett. Éppen ezért a megmérettetések (név szerint: HS, FIFA, LOL, PUBG, R6) kommentátorait szeretnénk most bemutatni nektek, ugyanis munkájuk nélkül nem követhettük volna végig az eddigi izgalmas válogatókat, de a rendezvény sem lenne a régi nélkülük! Így szerintem mindenki egyet ért abban, hogy bőven kijár nekik az elismerés és a köszönet. De nem is húznám tovább az időt: nézzük hát az idei nagyágyúkat!

Szombat

R6S - B3RC1 és Robza

Bercit sokan R6S videósként ismerhetik, azonban tavaly a Real Gamers-en kommentátorként is kipróbálhatta, és a szerepkör egyből megtetszett neki. Igaz, nem sok lan eseményt kasztolt még, de az eddig szerzett tapasztalataival a profi kommentátorokat is kenterbe veri. Robza sokáig a WiLD csapatkapitánya volt, azonban nyár elejétől inkább a kommentálást helyezte előtérbe. Profi játékos előéletének köszönhetően pedig nagyon jó szakkommentátorként állhat majd hétvégén a PlayIT színpadára. 

CS:GO - leszklareN és DamilosK

Az Esport1 szerkesztői és kommentátorai leszklareN és Damilosk a szombati napon megpróbálják a lehetetlent: ketten hangvesztés nélkül végigközvetíteni az érdeklődőknek az idei talán legizgalmasabb magyar CS:GO mérkőzést. A két kommentátor nem új a szakmában, így valószínűleg hangjukkal és stílusukkal nem először találkoztok itt! Dumájuknál pedig már csak a cikkeik szoktak jobban elsülni.

Hearthstone - Axmart és Loemifar, Ryder

Axmart és Loemifar összeszokott párosnak számítanak a kártyajáték kommentálásának terén. Mindketten az Esport1 zászlaja alatt fogják közvetíteni, töretlen lelkesedéssel a Heartstone verseny utolsó fordulóit és valószínűleg könnyed témákkal próbálják majd elütni a hosszú varázslatok alatt felgyülemlett időt. De természetesen egy jó műsorvezető is dukál a srácok mellé, aki nem lesz más, mint Ryder (LordRyder), akit FIFA és LoL kommentátorként ismerhetnek a legtöbben!

PUBG - Pierce, Elison, FéregTV, Buresz

Idén minden kétséget kizáróan mondhatjuk, hogy a PUBG kapta az igazi nagyágyúkat. Pierce-t úgy gondoljuk, hogy sokan ismerik már a magyar gamer közösségben, hiszen ő a Magyar LoLTV szülőatyja. Valószínűleg FéregTV-t sem kell bemutatni: Twitch-en ő az egyik legkedveltebb magyar játékos (ami humorának és finom stílusának köszönhető). De Buresz és Elison neve sem lehet ismeretlen a számotokra (például Elison a tulajdonosa a méltán híres Barcraft-nak, míg Buresz általában rendezvényekkel, videózással foglalkozik).

Vasárnap

LoL - Knaksz, Livius, Axmart és Exnon

A vasárnapi League of Legends döntő a Magyar LoLTV és a Magyar Esport TV közreműködésével jöhetett létre. Mindkét csapat egy-egy kommentátor párossal gazdagította a rendezvényt. Igaz a Riot Games jóvoltából a válogatók közvetítése kicsit döcögősen ment, de a srácok lelkesedése töretlen. A Magyar LoLTV Knakszot és Liviust míg az Esport TV Sheldont és Leonardot, azaz Exnont és Axmartot küldi majd az ütközet közvetítésére.

FIFA - TZeus és DamilosK, Ryder

A vasárnapi utolsó versenyünk nem lesz más, mint a FIFA, amelyet TZeus és DamilosK közvetít nekünk. TZeus neve sokaknak ismerős lehet, hiszen már kétszer nyerte el az év kommentátora díjat, DamilosK-al pedig másodjára találkozhatnak majd az érdeklődők, ugyanis a szombati napon –mint ahogyan azt már említettük– ő lesz az egyik CS:GO kommentátor is! De nem csak ő az egyetlen ismétlő: ebben a szekcióban ismét Ryder fogja koordinálni a színpadon az eseményeket, méghozzá műsorvezetőként. De egy extra vendékkel is készülünk ám nektek: cristiJAnal, egy igazi vérbeli FIFA játékossal!

Ti melyik közvetítést várjátok a legjobban?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!