Európai midest igazolhat megint a Cloud9, Európába pedig koreai dzsungeles jön!

Európai midest igazolhat megint a Cloud9, Európába pedig koreai dzsungeles jön!

Annyi hír érkezik napi szinten, hogy már azt sem tudjuk hova kapkodjuk a fejünket. Összeszedtük a legfrissebb pletykákat és megerősített átigazolásokat.

Pár "bombát" már ránk dobtak ebben az átigazolási szakaszban, de a körhintának még mindig nincs vége, naponta jönnek a friss igazolások akár pletyka, akár megerősített szinten. Több cikkben is foglakoztunk már ezekkel, most pedig nézzük, mi az, amiről még nem számoltunk be, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Egy kétszeres világbajnok igazolhat Észak-Amerikába!

Egyre több meglepetéssel találkozunk nap, mint nap és a csapatok még messze nincsenek készen.

Az egyszerűség kedvéért csapatonként megyünk végig a történéseken, ahol persze hallani már egyáltalán valamit.


Itt egyelőre csak távozásokról hallani, Nukeduck elment az Origenbe, illetve a csapat sportpszichológusa, sőt az edzője is elment, ám forrásaink azt mondták, hogy egy nagyon is versenyképes csapat készül. Egyelőre az aktív szerződések között csak Upset neve szerepel, kíváncsian várjuk a többit.


A Cloud9 háza táján egyelőre csak annyit hallottunk, hogy midesük, Jensen, elhagyja a csapatot és a Team Liquidbe igazol. Kérdés volt, hogy kivel fogják feltölteni az űrt. Egyelőre még nem megerősített, de úgy tűnik, hogy Nisqy kapcsán tárgyalhatnak az európai Splyce csapatával, akik már hetek óta megadták a lehetőséget Nisqy-nek, hogy más csapatokkal tárgyaljon. 

Ettől függetlenül a Cloud9 oldalán még mindig ott van Goldenglue, aki egész sokat játszott a nyári szakaszban, sőt még a világbajnokságon is feltűnt a korai szakaszokban.


Tegnap még csak pletyka volt, mára azonban megerősítették, hogy valóban a kétszeres világbajnok Bang lesz a csapat lövésze, az idei fiaskó után. Az évet Cody Sunnal kezdték meg, majd a rájátszásra hirtelen szó nélkül behozták Rikarát, akinek 0 színpadi tapasztalata volt, sőt a VB-t is vele tolták végig. A rajongók a mai napig nem teljesen értik, mi állt a döntés mögött.

"Hatalmas megtiszteltetés, hogy a 100 Thieves-hez csatlakozhatok, nagyon izgatottan várom, hogy találkozhassak az NA rajongókkal...." Bangen kívül Aphromoo volt CLG-s csapattársa, Huhi is a 100 Thieves-hez csatlakozott, Bang mellé pedig tökéletes lesz, mivel beszél koreaiul ő is.


A Misfits kapszán sOAZ tűnt eddig a legnagyobb hírnek, de eddig nem volt megerősítve. Ezt a hiányosságot pótolták is Twitteren, ahol hivatalosan is megerősítették, hogy valóban náluk fog játszani a francia topos.

Mellette még biztos tag a csapat lövésze, Hans Sama, illetve Maxlore is, a dzsungeles. No meg hazarángatták Észak-Amerikából Febivent a középső ösvényre, így csak egy támogató hiányzik. Eddig MikyX volt, de nem tudni, hogy marad-e. Jelenleg Perkz-szel duózik nagyon sokat, és tekintve, hogy Hjarnan és Wadid egy amolyan "package deal", mint Zven és mithy, lehet, hogy új támogatót is keres a csapat.

A következő oldalon még foglalkozunk a Team Vitality-vel, a Counter Logic Gaminggel, valamint a Team Liquiddel!


A Vitality nekünk magyaroknak különösen érdekes, hiszen a B csapatban játszik bluerzor. Felcsillanhatott ezért a szemünk, amikor jött a hír, hogy Kikis az egyik új LEC gárdánál folytatja, a Rogue-nál. Ez ugyan még nem 100%-osan megerősített, de a 100T Bang után már bármit elhiszünk. Már csak azért is, mert a gárda azóta már új dzsungelest igazolt a források szerint, még pedig Mowglit az Afreeca Freecs-ből. Mowgli játszott az Afreeca-ban Spirit mellett és meglehetősen jól teljesített. Mowgli már nem az első koreai játékos az EU-ban, elég a Huni Reignover párosra gondolni, vagy Ryu-ra.

Akit már most külön megerősítettek, az pedig nem más, mint Jacktroll, a támogató. A VB-n mutatott Thresh meccsei félelmetesek voltak! Vele együtt a szervezet egyik alap emberét, Cabochardot is megtartják.


Végezetül egy újabb pletyka, kérdés, hogy mikor erősítik ezt meg, de úgy tűnik, hogy a mides nélkül maradt CLG máris betöltheti az űrt. Ha minden igaz, akkor az ex-UOL-os, ex-Origenes, ex-Misfits-es, ex-Optic Gaminges PowerofEvil mehet Huhi helyére. Ezt Jacob Wolf tweetelte ki.


Ide érkezett Jensen a Cloud9 csapatából, előző midesük, Pobelter ezzel pedig úgymond munka nélkül maradt. Ha hinni lehet a forrásoknak, akkor Pobelter a FlyQuest csapatát fogja erősíteni. Természetesen erről is az ESPN számolt be, de ritkán szoktak tévedni.

Olleh is távozik a csapattól, ugyanis a helyére a 2017-es világbajnok, CoreJJ érkezik, elmondása szerint elsősorban Doublelift miatt. CoreJJ már megfordult Észak-Amerikában, akkor a Dignitas csapatában volt, de túlzott sikereket nem értek el. Egy évvel később pedig a Samsung Galaxy-val emelte a magasba a VB serleget. 

Nagyjából ezek a legnagyobb hírek jelen pillanatban, de amint van újdonság, természetesen arról is beszámolunk majd nektek. Egy dolog biztos: így hogy a csapatok fele sincs még kész, már bőven több meglepetést kaptunk, mint a legtöbb évben. Nagyon úgy tűnik, hogy a mostani szakasznak a legnagyobb elszenvedője egyelőre Korea, ugyanis több játékosuk elvándorolt az évek során és ez a tendencia idén sem látszik megszűnni. CoreJJ, Bang és Mowgli már biztosan távoztak, de ki tudja ki fog még más régióba menni, mire véget érnek az átigazolások.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!