A fényképész, a mérnök és a festmény: 11-11 Memories Retold

Festői környezetben az első világháború mindkét oldala.

Az első világháború talán nem a legismertebb történelmi esemény, mégis a 11-11 Memories Retold ezt dolgozza fel. A különlegessége, hogy nem a már megszokott világháborúkat feldolgozó stratégiai vagy FPS műfajt használja. Egy tejesen történet orientált játékot kapunk, ahol nem csak az antanthatalmak oldaláról tekinthetjük meg mindezt. Ritka eset, de ebben a játékban nagy szerepet játszik a német oldal.

A történetnek, mint egy érmének két oldala van. Az egyikben Harry-t követhetjük végig, aki mint fotós vesz részt a háborúban. A másik oldalon pedig Kurt, német mérnök ténykedését vehetjük szemügyre. Ennek a két karakternek az élményei és érzései kalauzolnak el minket az első világháború borzalmaiba.

Harry egy fiatal kanadai fényképész akit Barett őrnagy megkér, hogy jöjjön és készítsen fotókat a hadseregről. Harry vonakodva ugyan de belemegy, hogy lenyűgözze fiatalkori szerelmét, hiszen arra számít, hogy a háború végén egy hősként tekint majd rá, illetve fotós révén hajtja a kalandvágy is.

Kurt a német családapa éppen egy zeppelint építve kapja a rossz hírt miszerint a fia eltűnt. Nem bírja kétségek között így elhatározza, hogy megkeresi a fiát ezért kiutazik a frontra. A fronton reméli, hogy megleli a fiát vagy bebizonyosodik a legrosszabb.

Természetesen a két főszereplőnek lehetősége van interakcióba lépni többekkel is, de Barett őrnagy kivételével senki említésre méltó nincs. Lehet beszélgetéseket meghallgatni vagy csak oda menni valakihez és ráköszönni, de hiába van erre lehetőség tartalom nem igazán van benne. Ha olyan karakterhez szólsz akinek nincs mondani valója akkor ugyan azt a "menj innen" mondatot fogja mondani és a szerepjátékokban ez szerintem gyakori probléma, mert nagyon hamar kidob a hangulatból.

A játékmenettel kapcsolatban nem szabad túl kritikusnak lenni egy történet központú játéknál, azonban amit itt felsorakoztat a 11-11 Memories Retold nagyon vérszegény. A mozgás nagyon fura volt az elején, továbbá az interakciók is főleg 1 gombnyomásosak, térkép vagy feladat jelző nincs, így könnyen el lehet tévedni az alapvetően nem túl nagy pályákon. A feladatok kimerülnek rádiók megjavításában, dobozok tologatásában és fotózásban. A fotózás egy központi elem ebben a játékban, ugyanis folyamatosan szeretné elérni a játék hogy magunktól fotózzunk, de persze szimulátori élményekre ne számítsatok. Megálltok egy helyen, kamera elő, van egy nagyítási lehetőség és ennyi. Meg van szabva az is, hogy egy nap mennyi fotót lehet csinálni, amit azzal indokolnak, hogy ebben az időben drága volt a tekercs.

Na de beszéljünk a szép nagy elefántról a festményen. A játék marketingjének nagy része a grafikát istenítette és be kell vallani tényleg valami teljesen egyedit alkottak. A cél egyértelműen egy életre kelt festmény akart lenni, aminek megvannak a maga szépségei, de egyben a hátrányai is. Az elején egy magamfajta játék veteránnak nagyon szokatlan volt ez a grafika és bár tudtam hogy hasonlóra számíthatok, mégis az első 10 percben azon gondolkodtam, hogy hol tudom ezt kicsit feljebb tekerni, mert a homályosság kellemetlen érzése nem akart eltűnni. Végül beletörődve csak megszoktam ezt a grafikát, de hiába a sok hosszú óra, ezt az érzést nem kedveltette meg velem. Az elmosódott homályos arcok és a rendszeresen kivehetetlen tárgyak, kerítések, amik "remegtek/mozogtak" miközben feléjük sétáltam, mind mind rossz érzést keltett a játék alatt. Persze ezzel számoltak a fejlesztők és tudták, hogy nem mindenki fogja imádni ezt a stílust. Ez rendben is van, mert már önmagában a merészség és a művésziesség egy üde színfolt a háborús játékok nagy vásznán.

Egy remek élmény lehet azoknak akik jobban megszeretnék ismerni az első világháborút hiszen az atmoszférára nincs panasz, de mindenképp meg kell szokni a grafikai stílust. Azonban ha ezt sikerül önmagunkban elérnünk, a játék mindenért kárpótol.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!