Thanos után

Thanos után "Flash" is megjelent a Fortnite-ban - VIDEÓ

A címet ezúttal nem szabad szó szerint venni, de a videó után ti is láthatjátok majd, hogy miről beszélek.

A Freeze Trap a hetek során szépen lassan elérte a mém szintet, hisz ellenfelünket nem igazán tudjuk tőrbe csalni vele és szinte már semmi értelme nincs, így sokan, ha megtalálják inkább ki is dobják mert csak a helyet foglalja. Van viszont pár olyan játékos, aki kicsit tovább gondolta a trap működését és inkább saját maguknak segítenek vele, minthogy az ellenfélnek ártsanak. A hegyekről könnyedén és gyorsan csúszhatunk le vele, emellett más mozgást elősegítő tárgyakkal kombózva néha egészen elképesztő gyorsaságot érhetünk el. Ilyen például a Shockwave Nade is, aminek a segítségével az alábbi videó is megszületett. Pislogni nem ér, mert még a végén lemaradtok róla!

Don't blink from r/FortNiteBR

Már az ötlet és a megvalósítás is egészen remek, de hogy még az ellenfelét is azonnal megölte, az tényleg felteszi az I-re a pontot. Külön a sors iróniája, hogy a másik játékost Speedy-Jose-nak hívták, úgy néz ki annyira még ő sem tudott gyors lenni, mint a főhősünk.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések