A 47-es ügynök bőrében - Hitman 2 játékteszt

Átéltük a 47-es ügynök legújabb kalandjait, s nem unatkoztunk!

A Cenega Hungary jóvoltából volt szerencsénk belebújni a 47-es ügynök bőrébe, és elsajátítani a bérgyilkos lét minden apró kis rejtelmét. A teszt és a teljes kritika spoiler mentes, –így aki amiatt aggódik, hogy bármilyen poént elsütnénk a történettel kapcsolatban, ne aggódjon, nyugodtan olvasson tovább.

A játék sorsa egy ideig bizonytalan volt, amikor a Square Enix gondolt egyet, s azt mondta kilép a projektből. A Square Enix mind a franchise-ról lemondott, mind pedig az azzal foglalatoskodó IO Interactive-al megszakította a kapcsolatot. Szerencsére ekkor jött a hős megmentő szerepében a Warner Bros. és beállt a játék mögé, mint kiadó. A spinoffokat nem számolva, így nekik köszönhetően végül megszületett a hetedik Hitman, az az a Hitman 2.

A játék az elődjeihez képest sokban nem tér el, így minden jót és rosszat is egyaránt megkaptunk az előző szériákból, néhány új funkcióval megfűszerezve. A főmenüben kiválasztható az első részhez tartozó küldetések halmaza is, természetesen csak azoknak, akiknek megvan az is. A pályák rendkívül szépek, részletesek, kimondottan precízen lettek megalkotva. A Hitman 2 legnagyobb szépsége, –mint azt már az ezt megelőző részben is tapasztalhattuk–, hogy számtalan módon végezhetünk ellenfeleinkkel és célpontjainkkal. Nincs azzal gond, ha valaki nem akar csendben, bérgyilkos módjára haladni a küldetéssel, elég felkapni egy fegyvert és szembe szállni akár szemtől szembe a haderővel, –persze ez mindig a nehezebb módja, hisz akkor egy armadával is könnyen szembe találhatjuk magunkat.

Amennyiben egyetlen módon akarjuk végigjátszani a játékot, csak a sztori végett, akkor nagyjából 6-8 óra játékidőt tartalmaz a kicsike, azonban ha maximalisták vagyunk és újrajátsszuk a történeteket, hogy minden egyéb módon is kivégezzük ellenfeleinket, ez a szám könnyen a tízszeresére nőhet. Minden akció után, annak függvényében, hogy hogyan is hajtottuk végre a számunkra kiszabott missziót, új lehetőségek nyílnak meg 47-es ügynökünk számára. Új kiinduló pontokat kapunk, új helyek nyílnak meg tárgyaink elrejtésére. A visszatérő aktatáskánk már önmagában is fegyver, ugyanis használható gyilkolásra, de értelemszerűen az alap funkciója nem ez, hanem az, hogy egyes helyeken ne kobozzanak el tőlünk mesterlövész, vagy hangtompítós fegyvereket, –ergo vihessük magunkkal kicsiny arzenálunkat.A játék lehetőséget ad arra is, hogy segít minket annak játszása során, –azonban ezt vissza is utasíthatjuk, ha már profi bérgyilkosnak érezzük magunkat. A legjobb dolognak tartom a játékban, hogy szép lassan épül fel: mit is csinálhatunk, merre mehetünk, hol találhatjuk az adott dolgokat, milyen irányokba indulhatunk el, és akár rejtett zugokat, rejtekhelyeket is felfedezhetünk ez idő alatt. A fejlesztők szerencsére nagy hangsúlyt fektettek a párbeszédekre is a játékban, ezek segítségével pedig gyorsabban is végrehajthatjuk az adott küldetést. A menüben tisztán látható, hogy milyen szálakon tudunk még játszani, szabadon választhatunk kedvünknek megfelelően, azonban az utolsó lépést mindig nekünk kell meglépnünk.

HELYSZÍNEK ÉS A TÖRTÉNET

6 darab új helyszínt kaptunk, és azt éreztem, hogy minden pályánál igyekeztek minden részletre figyelni. Természetesen ez személyiségtől is függ, hogy kinek mi is tetszik igazán, de ettől függetlenül, nem igazán találtam okot panaszkodásra a helyszínek miatt. Az utolsó pálya az, ahol a játék sem segít annyira, mint az előző helyszíneken, és alapból nehezebb is a küldetés, –de nincs is ezzel gond, hiszen csak a játék utolsó pontjáról beszélünk.Sajnos a történetről ugyanez már nem mondható el. Az elején még érdeklődve figyeltem a sztorit, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy inkább a televíziót néztem közben, míg beszéltek, majd inkább már csak átnyomtam az egészet. Szerencsére ettől független módon élvezhető a játék, így az, hogy pocsék a sztori, nem hagy igazán nyomot a játékon. Az egymástól teljesen független szálakat úgy próbálják összekötni, mint ha a havat szeretném a nap mellé tenni. Sajnos a történet helyzetén az sem igazán segít, hogy az átvezető nem videókból áll, hanem egymás mögé pakolt képek sorozatából. Halló...nem képregényért jöttünk!

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

Érezhető volt, hogy próbálták őket emberire csinálni, megszokott kis érménket eldobtuk, ment érte egy NPC... azonban újra eldobunk egy másik érmét, azért is elmegy minden gyanakvás nélkül. Ráadásul nem egyszer fordult elő, hogy egy harcból ahol teljes tűzerőt éreztem a nyakamban, lazán eltudtam szaladni. Bosszantóbb, hogy amikor véletlenül rossz területre lépek be álruha nélkül, felszólítanak, hogy oda nem mehetek be, de ha pár másodpercen belül ki is megyünk, elfelejtik az egészet, hogy én oda amúgy beakartam menni, nem kezelnek gyanús személyként. A butaság még ott ütközik ki, amikor egy eszközt szándékosan megrongálunk, bejön egy arra járó NPC, hogy megnézze mi történt, aztán mint egy ló szemellenzővel, észre se vesz minket, tudomást sem vesz rólunk, így könnyedén bújhatunk másik álruhába. 

KÜTYÜK

Döglött haltól megkezdve –igen, valóban van benne döglött hal– vihetünk magunkkal mérget, zártörőt, plusz fegyvert, mindent, mi szem szájnak ingere egy bérgyilkosnak. Bár lőfegyverből mindig elégnek találtam a kezdésnek kapott hangtompítós szerelmünket, hiszen a történetnek köszönhetően úgyis hamarosan átvettük valaki szerepét, akinél már volt egy komolyabb fegyver. Bár a játék játszható ennél kevesebb erőszakkal is, volt olyan pillanat, mikor igenis jól esett kiengedni a gőzt és végigdarálni az ellenfeleket. Ismételten egyén függő, hogy ki mit talál hasznosnak, ki hogyan szeret játszani: csendben elvégezni a piszkos munkát, vagy esetleg feltűnést kelteni 1-2 robbanószerrel.

47-ES A 47-ES ELLEN

Végezetül pedig a Ghost Mode ... hát egy elég furcsán kialakított multiplayerről beszélünk ezáltal, ahol kapunk magunk mellé egy másik bérgyilkost, és a fő feladatunk az, hogy a pályán megjelenő célpontokat hamarabb kiiktassuk a másiknál. A másik bérgyilkos egy teljesen másik valóságban van, csak szellemét látjuk, így át is sétálhatunk rajta. A célpontokat szemtanúk nélkül kell kivégezni, máskülönben nem ad pontot érte, a cél pedig öt célpont csendes kiiktatása. Maga a játékmód pörgős, akcióval teli és pont emiatt nem tetszett. Teljesen szembemegy a játék alapjaival, azzal, hogy csendben, bérgyilkosként végezzük a munkánkat. Sajnos egy gyorsabb meccs alsó hangon félórát még így is elvesz az életünkből.

KONKLÚZIÓ

Lehettek volna picit bátrabbak, merészebbek a fejlesztők. Az átvezetőkbe kerülhetett volna videó, a grafika ellenben nagyon szép. Vihettek volna a játékba úgy gyilkolási módszereket is. Az előző, 2016-os részhez képest itt-ott finomhangoltak rajta, ellenben maradtak benne hibák is. Volt, hogy az automata mentés behalt, aztán 1 óra munkám ment kárba emiatt. A szűk rajongói rétegnek ez a játék is tetszeni fog, azonban aki picit realisztikusabban nézi a dolgokat, az már talán elgondolkozik azon, hogy csak egyszer, vagy kétszer is végig akarja majd játszani.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!