Vészesen közeledik a jéghegy és még a lámpák is felkapcsolódtak a kastélyban

Vészesen közeledik a jéghegy és még a lámpák is felkapcsolódtak a kastélyban

Kérdés, hogy ide ér a szezon végére a jéghegy.

Lassan két hete tartja lázba a játékosokat az a viharfelhő, ami először november 19-én jelent meg a pálya dél-nyugati részén. Akkor még alig volt látható és sokakat nem is igazán izgatott, de később rájöhettünk, hogy a vihar közeledik és szinte biztosan a következő szezon fő attrakciója lesz. Erre engedett következtetni a fájlokból kibányászott hó textúrák és hangok is, ami szerint a pálya egy része biztosan hótakarót kap majd. Ahogy teltek a napok, végre valaki kitalált egy metódust, amivel meg lehetett nézni a vihar magját, számunkra pedig ekkor derült ki, hogy egy jéghegyről van szó, aminek a tetején még egy kastély torony is található.

Ekkor indult el igazán a találgatás, hogy mi is fog történni hamarosan a Battle Royale szigetén, a tegnapi nap viszont furcsa újdonságot hozott, mivel egy játékos észrevette, hogy a torony ablakaiban világosság gyúlt. Könnyen lehet, hogy ez a tegnap megérkezett Moth skinnek szól, de az is előfordulhat, hogy a fejlesztők ezzel adták tudomásunkra, hogy jó helyen tapogatózunk és tényleg egy komoly érdekességre bukkantunk. Mint említettem, 19-e óta folyamatosan mozog a jéghegy és a vihar, így egy játékos már az első nap óta készít egy gifet arról, hogy mégis mennyit nőtt vagy közeledett a vihar, –ez tegnap sem maradhatott el:

Ice Chonk (Iceberg) Progression Day 12 (19th - 30th) from r/FortNiteBR

A mai napon mi is megpróbáltunk egy képet készíteni, bár a pontos pozíciót szinte lehetetlen volt belőni, valamennyire azért most is látszódik, hogy tovább nőtt a felhő mérete és egyre inkább a kezdő sziget irányába menni.

Kíváncsian várjuk, hogy végül hol köt ki és milyen szerepe lesz benne a lámpakapcsolgatós kastélynak.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések