Mi lesz veled Hearthstone: fokozódik a verseny a kártyajátékok között

Mi lesz veled Hearthstone: fokozódik a verseny a kártyajátékok között

Az elmúlt években egyeduralkodó Blizzard kártyajáték valódi kihívókra akadt, ha a jövő évi versenyeket vesszük alapul. Mi lehet a sorsa a kompetitív HS-nek?

November 29-én ledobta a Blizzard a bombát, amikor bejelentették, hogy teljesen átalakítják a Hearthstone hivatalos versenyeit. Az eddigi pontgyűjtögetés és többfordulós kvalifikációs rendszer megszűnik jövőre, és jöhet a három szintű formula. Kicsit furcsa döntés ez annak tudatában, hogy ezzel olyan szinten osztották meg a profi és félprofi közösséget, amire még sosem volt példa. Az Artifact és a Magic: The Gathering térnyerése mellett érdemes megnézni, hogy milyen esélyei lehetnek a HS-nek, mint e-sportnak a következő időszakban

Kompetitív HS

2019-ben három különböző szinten lehet majd mesekártyázni hivatalos, a Blizzard által szervezett versenyeken. Az első szinten találjuk a több száz online és néhány offline tournamentet, amire bárki becsatlakozhat és kipróbálhatja magát. A régiózár eltűnik és a világ összes játékosának elérhetővé válnak ezek az események. Ezeknek a selejtezőknek a győztesei bejuthatnak a következő szintű versenyekre, ahol még nagyobb tétért játszhatnak majd. Még mindig nem teljesen tiszta, hogy pontosan hány selejtezőt kell megnyerni ahhoz, hogy a meghívásos, élő és hatalmas pénzdíjazású versenyekre bekerüljenek. Az biztos, hogy csak keveseknek adatik majd meg ez a dicsőség és elismerés. A legmagasabb szinten régiónként zajlik majd a küzdelem, ahová várhatóan csak a top playerek juthatnak be. A részleteket ezzel kapcsolatban még nem közölték, de várhatóan meghívásos alapon működik majd az egész, az első évben biztosan. Ezzel a versenyközpontú struktúrával az is eldőlt, hogy a ranked pontok gyűjtögetése perifériára szorul és nem lesz valódi tétje grindolni a minél jobb szezon végi helyezéseket. Nem tudni még, hogy ki lesz ennek a hatalmas változtatásnak a győztesen, de ami biztosnak tűnik, hogy a most ismert és elismert játékosok hatalmasat nyerhetnek a meghívásos formulának köszönhetően és nagyot szakíthatnak a négy millió (!) dolláros összdíjazásból.

Artifact

A fejlesztők bejelentették, hogy egy millió dolláros (!) főnyereményért megy majd a harc a 2019-es év első negyedévében megrendezésre kerülő hatalmas bajnokságon. További ambiciózus tervek között sorolták fel a 2019-ben induló versenyszezont, ami szintén hatalmas dollárkötegeket jelent a legjobb kártyásoknak, de a pontos részletekre még várnunk kell. Hiába a kompetitív szint, ha a játékosok kicsit szűk látókörű hányada ódzkodik attól, hogy egyszer 18 dollárt befektessen az alapjátékba és nagyjából további 40 dollárt, hogy erős paklit összerakjon. A Hearthstone-ra is lehet ennyit költeni egy újoncnak, sőt! Hiába magyarázta el a LvL Up Esports játékosa, Hulkeinstein a modellt kiválóan, valahogy még mindig az van a fejekben, hogy a HS "free to play" játék.

"Amúgy szerintem elég durva félreinformálás megy a játék árával kapcsolatban. Egy Hearthstone-kiegészítőből 50 előrendelt pakli 50 euróba kerül. 60 euróért megvettem az Artifact alapjátékot, az összes metában lévő hőst Axe-on kívül, megépítettem egy drága constructed paklit (UG storm), bontottam 5 extra paklit, illetve beneveztem egy keeper draftra is. Emellett megvannak a játék mellé kapott event ticketek még mindig. A béta teszterek egy része már 2 hét játék után is magabiztosan hozza az 5 wineket expert phantom draftban vagy expert constructedben, tehát könnyedén végtelen value-t szednek ki ezekből a játékmódokból. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a kollekcióm jelenleg többet ér, mint a teljes befektetésem, ezt pedig ki is vehetem, míg a HS-es költségek örökre elsüllyedtek. A modell új, illetve van belépési korlát, de ezen kívül egyáltalán nem drága a játék, véleményem szerint."

"Konkrétan online kérdőív töltögetéssel hamarabb megszerezné mindenki a lapjait, de az emberek többsége szimplán lusta kiszámolni a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy a másik oldalon a tisztán F2P játékosok állnak, akik HS-ben ugyanúgy képtelenek lesznek megépíteni egy jó paklit több ezer óra befektetése nélkül, ráadásul az aréna is erőforrásba kerül. Az Artifactban pedig végtelen ingyen draft is van, tehát 20 euró befektetése után pár száz óra alatt ki lehet termelni a meta deckek többségét." (Hulkeinstein)

Ami az Artifactnak egy hatalmas hátrányt jelent, hogy nehéz követni a három asztalon pörgő eseményeket és egy kártyajátékokban kevésbé otthonosan mozgó kezdőnek rengeteg időbe és energiába kerül belerázódnia. Ezért is lehet, hogy a kezdeti hype alábbhagyott és egy hét alatt az aktív játékosok száma több, mint a felére esett vissza!

Magic: The Gathering

25 éve van jelen a kártyajátékok világában a Magic, ami alapjaiban meghatározza a ma kialakult képet a TCG-kről. Az e-sport versenyben kisebb hátrányból indul, mivel sokkal összetettebb és nehezebb, mint a HS, vagy akár az Artifact, de nem bízzák a véletlenre a Wizards of the Coast kiadónál a dolgokat. A Hasbro tulajdonában lévő vállalat egészen elképesztő tíz millió (!) dollárt fektet a 2019-ben megrendezésre kerülő versenyek díjazásába. A Magic Pro League 32 játékossal, egy többfordulós ligarendszerben próbálja hétről, hétre még jobban megismertetni a világgal a Magicet, ugyanis minden versenyző a saját csatornáján közvetítheti a mérkőzései. Ezzel elérhető, hogy még több néző –és ezzel potenciális játékos– ismerje meg az MTG-t és akár elinduljon a Mythic Championshipen, ami az MTG hivatalos versenysorozataként indul a következő évben. Online és offline versenyek tömkelege és rengeteg pénz. Erről szól majd a Magicnek is a jövő év. Az biztos, hogy a híres HS streamerrel és ex-profi Magicessel már biztosan találkozhatunk a versenyeken –és valószínű a MPL-ben– is.

Összegezve a fentieket: kijelenthető, hogy a Hearthstone valódi kihívókra akadt, ha csak és kizárólag a professzionális e-sport oldaláról hasonlítjuk össze a kártyajátékokat. A legnagyobb szerencséje a Blizzard (Activision) 100 millió regisztrációval rendelkező játékának, hogy a casual réteget továbbra is kisajátítja. A színes, szagos és egyszerű alapmodell, a gyors meccsek és a felértékelt szerencsefaktor, –a nyers tudással szemben még mindig működik. A Rastakhan's Rumble a World of Warcraft rajongóit is visszacsábította az asztalokhoz, és úgy tűnik, hogy ha a profi játékosok közül többet el is veszt a HS, a jelentős bevételt termelő egyszerű játékosokra még évekig építhetnek. 

Szerintetek milyen kilátásai vannak a Hearthstone-nak a jövőben?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!