Shroudék feladni kényszerültek a mérkőzést, így a TeamOne köszönte a lehetőséget és bejutott az amerikai Minorra.
Tegnap számoltunk be róla, hogy a szinte teljes egészében a 2015-ös Cloud9 csapatát idéző OGC, azaz Old Guys Club feladni kényszerült a TeamOne elleni mérkőzésüket az IEM Katowice 2019 amerikai Minor zárt selejtezőjében. Érdekes, hogy így a brazil csapat megragadta az ölébe hullott lehetőséget, és ők biztosan ott lesznek az amerikai Minor-on.
Nyerhettek volna az NA Minor selejtezőn Shroudék, de ők inkább feladták a meccset
A Team One-t nagyon egyértelműen verték volna, de a második pályán 15-13-as vezetésnél bejelentették, hogy ez most ennyi volt.
A veteránokból álló csapat után a Rogue volt a következő ellenfelük, legnagyobb meglepetésünkre azonban nagyon sima két pályán a brazil csapat tudott győzedelmeskedni és nem csak a már említett csapat, de a Swole Patrol ellenében is. Mindkét mérkőzésen Infernot és Traint játszottak a csapatok, –és nagyon úgy tűnik, hogy a TeamOne ellen egyik pályát sem érdemes választani. A továbbjutás után természetesen meg is köszönték a brazilok Shroudéknak, hogy ilyen kegyesen továbbengedték őket egy elvesztettnek mondható meccs után:
Thanks OGC guys for giving us the chance to qualify for this tournament, this means so much for us @n0thing @seangares @SileNtCSGO @shroud @Ska ❤️
— Bruno Fukuda Lima (@bit1) 2018. december 14.
Az utolsó Minor helyet pedig az a dél-afrikai Bravado csípte meg aki szinte a semmiből érkezve lett második a DreamHack Open Winter 2018 során. Természetesen megilleti a gratuláció az összes Minor-ra kijutott csapatot, de adódik a kérdés, hogy ha shroud és a csapat folytatni tudja a TeamOne elleni meccset, akkor vajon most ők lennének ott a Minoron?
Így mindkét kontinensen kialakult a Minor mezőnye, Amerikából a fenti képen is látható csapatok jutottak be, míg az EU mezőnyből a mousesports, a North, a Windigo, az OpTic, a Valiance, az ENCE az ex-Space Soldiers és a Vitality csapata lesz ott a január 16-án kezdődő európai Minoron.
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!