Gyorsan fejlődik az Epic Games Store; nem árt ha egyik szemét rajta tartja a Valve

Olyan fontos funkció is érkezik az online boltba, amivel még a Steam sem rendelkezik.

Egyre több lehetőségünk van kedvenc játékainkat nem csak a Steamen beszerezni; egyrészt évek óta elérhető – bár túl nagy népszerűségnek nem örvend – sem a Ubisoft sem az EA áruháza, másrészt viszont 2018-ban két új digitális piaccal is gazdagodtunk, hiszen megnyílt a Discord saját boltja, valamint korunk egyik legnépszerűbb játékának, a Fortnite-nak a fejlesztője és kiadója is várja a vásárlókat az Epic Games Store-ban.

Utóbbi áruház az amelyik rohamléptekkel fejlődik, két fontos funkcióval is gazdagodott az Epic Games boltja. Egyrészt, hasonlóan a Steam rendszeréhez, itt is lehetőségünk van visszakérni pénzünket amennyiben nem nyerte el tetszésünket a megvásárolt játék. Fontos megjegyezni, hogy erre akkor van lehetőségünk, ha még nem játszottunk a programmal 2 órát, illetve ha visszatérítési szándékunkat a vásárlást követő 14 nap valamelyikén jelezzük.

A másik remek opció, amire még egy picit várnunk kell, de amit még a Steamen sem találunk meg, hogy az Epic Games Store most már 30 régiót és összesen 130 országot támogat, vagyis lehetőségünk lesz úgy vásárolni az Epic online boltjában, hogy a saját országunk valutáját használjuk. A pontos országok listáját még nem ismerjük, de megnyugtatott mindenkit a cég stratégiai igazgatója, hogy az országok névsora folyamatosan bővül majd.

Ha ezek alapján nem lenne nyilvánvaló az Epic Games Store terjeszkedése a piacon, pár napja a Ubisoft is bejelentette, hogy a márciusban megjelenő Tom Clancy's The Division 2 csakis Uplayen és az Epic boltjában lesz megvásárolható, Steamen nem. Sőt, azt is megtudtuk, hogy a Ubisoft többi címének árusításával kapcsolatban is folynak tárgyalások.

Mit gondoltok, végre igazi versenytársat kaphat a Steam az Epic Games Store személyében?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

  

Borítókép: engadget.com

Kövess Minket!