Soha nem volt még ekkora szüksége a Fortnite-nak egy ranked módra

Képtelenség a könnyed és a kompetitív réteget egyszerre kiszolgálni.

Érdemes már az elején letisztázni, hogy a cikkben olvasható gondolatok, mind a saját tapasztalatomból, mind a profik követéséből születtek. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy egy bizonyos pontig szubjektív legyen az írás. Természetesen nem kell feltétlen egyetérteni; kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is, –de az elmúlt szezonok után odáig jutottunk, hogy elengedhetetlen egy ranked mód a játékba. De pontosan miért is?

2017 közepén érkezett meg a Fortnite Battle Royale, ami egyedi mechanikájával sok Battle Royale szerető játékos figyelmét felkeltette. A legtöbben pont a karácsonyi, újévi szakaszban kezdtek el játszani, –tehát tavaly ilyenkor. Valljuk be, akkor még a játék nagyon kezdetleges volt, egy év alatt pedig rengeteg változáson ment keresztül a Fortnite. Érdemes viszont megemlíteni, hogy nem csak a játék, de a közösség is hatalmas változáson ment keresztül, –mondhatni evolúciós utat járt be a Fortnite-tal együtt. Rengetegszer hallhattuk már, ahogy néhányan visszasírják az első vagy második szezont, amikor is, ha valaki egyetlen lépcsőt lerakott, már rettegni kellett tőle. Ma pedig ott tartunk, hogy néhányan olyan sebességgel építenek és editelnek, hogy abba a néző is beleszédül, –vegyük csak Mongraal példáját, aki lassan 14 évesen a világ egyik legjobbjának mondható:

Ez az evolúció viszont nem csak a legjobbakat, hanem az egész közösséget érintette. Sokkal több apró trükk került felszínre és szépen lassan mindenki megtanult legalább minimális szinten játszani. Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy néhány hónap kihagyás után, mintha minden meccsem egy scrim lett volna, hiszen amíg én visszafele fejlődtem, az ellenfelek csak előre haladtak. Ezt már a profik is észrevették, még folyamatos játék mellett is. Manapság szinte lehetetlen egy olyan harcot vívni, ahol egyáltalán nem, vagy csak minimális sebzést kapunk, legyünk akármennyire ügyesek. Emiatt viszont felütötte a fejét egy RNG probléma, miszerint ha éppen sehol sem találunk gyógyító eszközöket, mégis már túl vagyunk 5-6 gyilkosságon, akkor szinte temethetjük is a meccset, mert itt győzni nem fogunk. 80 HP-val nekimenni egy 200 HP-s ellenfélnek még akkor is öngyilkosság, ha szinte mindenkinél jobb vagy. Elég egyetlen RPG lövés közvetlen közelről, amivel magát is megsebzi, de te viszont belehalsz. Épp a minap folytatott erről remek rantot Liquid 72 Hrs, aki egy kicsit már túlzásba is vitte a panaszkodást:

A mondanivaló az volt, hogy az olyanok egyáltalán minek játszanak, akik csak megállnak és ellőnek párszor, majd meghalnak. A gondolat jó lenne, de egyszerűen nem fair azokkal szemben, akik nem tudnak több órát mindennap a játék előtt tölteni. Nem diszkriminálhatunk egy csoportot csak azért, mert kevesebbet "kockulnak". Jelenleg egyetlen esély van arra, hogy ebben változás történjen: ez pedig nem más, mint egy Ranked mód.

Gondoljunk csak bele, hogy hol tartana most egy LoL vagy egy CS:GO versenyszerű mód nélkül. Az online játékok alfája és omegája egymás legyőzése és ez a Fortnite-ba sincs másképp. Vannak viszont olyan módosítások, amik ha nem is közvetlen, de azoknak segít, akik egy kicsit rosszabbul játszanak. Vegyük például a kard esetét, ami egy újonc játékost is gyilkológéppé tudott tenni, hisz a jobb játékos se építeni, se közel menni nem tudott az ellenfélhez. Ilyen változtatások nyugodtan maradhatnának a casual rétegnek, amit néha még a profik is játszanának, hiszen jó kikapcsolódni párszor, de a ranked módban egyértelműen más szabályok és tárgyak kellenének.

A Battle Royale-ok lényege az adaptív gondolkodás, így annak nem látnám értelmét, hogy hetekkel vagy hónapokkal később kerüljön be egy-egy tárgy a ranked módba, –még akkor sem, ha felborítja a metát. Egész egyszerűen egy Fortnite meccs alatt csak ennyi dolgunk van:A jelenlegi versenyszabályok viszont remekül teljesítenének egy versenyszerű módban, hisz a HP és nyersanyag visszatöltés mindenkit arra sarkalna, hogy ne csak túléljen, de harcoljon is. Persze arányosan jutalmazni a helyezést és a gyilkosságot is szinte lehetetlen, de ha egy minőségi és hosszú életű játékot szeretnének a fejlesztők, akkor csak azt tudom mondani, hogy soha nem volt még ekkora szüksége a Fortnite-nak egy ranked módra.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Cover: Dexerto

Kövess Minket!