Nemes célra használja fel a Fortnite alkotója a megszerzett vagyonát

Nemes célra használja fel a Fortnite alkotója a megszerzett vagyonát

Tim Sweeney természetszeretete odáig vezetett, hogy ő lett Észak-Karolina egyik legnagyobb földbirtokosa, természetesen csakis védelmi célból.

Szinte hétről hétre hallani arról, hogy a Fortnite most épp milyen rekordot döntött meg, ezzel pedig az Epic Games mennyi pénzt tett zsebre. Nyugodt szívvel mondhatjuk azt, hogy papírrepülő módjára repkednek a több tíz, több száz millió dolláros bevételek, amik természetesen nem jöhetnének létre, ha a cég minden egyes dolgozója nem tenné bele a maximumomat és még egy kicsit a munkájába. Ám nem feledkezhetünk el arról, hogy egy vállalat mögött mindig állnak magas beosztású vezetők, akikről általánosságban elmondható, hogy a nyereség nagy része az ő zsebükben landol.

Ez a téma legtöbbször rossz szájízt szokott kölcsönözni az embereknek, mert nem mindennapi dolog azért, hogy egy tehetős ember nemes célokra használja fel a vagyonát. Szerencsére az Epic Games tulajdonosa, vezérigazgatója és egyben a Fortnite egyik alkotója merőben más ember, akinek a gondolkodása a környezetre nézve is a jövőbe tekint. Tim Sweeney mára már dollármilliárdos üzletember, aki nemrég a Bloomberg milliárdosokból álló listájára is felkerült. Ez a lista tartja számon a világ leggazdagabb embereit, Sweeney pedig az előkelő 197. helyen áll jelenleg 7,18 milliárd dolláros vagyonnal. Csak viszonyításképpen, ezen a listán szerepel még természetesen Bill Gates, a Microsoft alapítója, de George Lucas is, a Star Wars univerzum megálmodója!

Sokáig nem esett szó arról, hogy a Fortnite igazi nyertesei mennyivel is lettek vastagabbak, illetve mire is használják fel a vagyonukat, de most itt van Sweeney története, aki ilyen formán egy igazi példakép. A 48 éves szoftverfejlesztő -aki már közel 30 évet ölt bele az Epic Games építésébe- imádja a természetet, emiatt pedig a mai napig küldetésének érzi, hogy amennyit csak lehet megmentsen belőle. Az elmúlt 10 évben Tim komplett vagyonokat költött arra, hogy Észak-Karolina egy-egy természeti kincsét megmentse. Van, hogy ő maga vásárol meg egy területet, máskor anyagi támogatást nyújt különféle természetvédelmi projekteknek, ilyen volt például a Mount Mitchell State Park 1500 holdas bővítése is.

Mivel Sweeney cseppet sem sajnálja az összegeket -ha természetről van szó- ő rendelkezik Észak-Karolinában az egyik legnagyobb földbirtokkal, közel 40 ezer holdnyi terület van a tulajdonában. Tim nevéhez köthető még a Box Creek Wilderness megmentése is, melyre 15 millió dollárt fordított, egy ipari vállalat oda szeretett volna telepíteni újabb villamoshálózatokat. Egy helyi biológus, Kevin Caldwell így nyilatkozott az üggyel kapcsolatban:

130-nál is több ritka növény- és állatfaj él ezen a területen, illetve három új moly-, egy új pók- és több új növényfajt is itt dokumentáltak.

A témában természetesen Tim Sweeney is felszólalt:

Ez Észak-Karolina egyik legváltozatosabb területe. Igazán ritka növények és vadon élő állatok lakják. Természetesen ez csak az első lépés volt, a célom, hogy összekössük a South Mountains State Parkot a Chimney Rockkal.

Persze itt még mindig nem ér véget a lista, a Fortnite alkotója tavaly egy 1500 holdas területet is felvásárolt, ahol golf paradicsomot akartak volna létrehozni. E terület megvételekor Sweeney azt mondta, hogy a gyönyörű fenyvesek miatt vette meg, és egészen addig tulajdonában tartja majd, ameddig nem talál neki egy megfelelő természetvédelmi otthont.

Ahogy mondani szokták, nem minden hős visel köpenyt, legtöbbjükről pedig nem is tudunk mindaddig, amíg kifejezetten fel nem kutatják őket és a tevékenységüket.

Nagyon jó érzés látni, hogy egy olyan befolyásos cégnek a feje, mint az Epic Games, ilyen példával jár el, a változás előremozdításához ugyanis a sok kis emberen túl a befolyásos résztvevőkre is szükség van!

Ti milyen módon óvjátok a természetet?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!