Sima győzelemmel hangolódott a jövőheti MNEB visszavágóra a HoP a BP5 ellen

Sima győzelemmel hangolódott a jövőheti MNEB visszavágóra a HoP a BP5 ellen

Bo1-ben feszültek egymásnak a BP5 és a HoP játékosai.

Második hetéhez ért az MNEB, vagyis a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, ahol a magyar CS:GO legjobb és egyben legismertebb csapatai küzdenek meg egymással a 3,5 millió forintos összdíjazás egy szeletéért. A tavalyi osztályozó kupák után a BP5 és a HoP csapata is tagja az MNEB mezőnyének és bár ebben a ligában még nem csaptak össze, az ESEA Advanced 30. szezonjának európai divíziójában tegnap este Mirage-on küzdött meg egymással a két együttes.

Kolor tarolt, míg Tigene inkább a társainak segített! - Statisztikák az MNEB első köréről

Megérkeztek az első heti számok az MNEB-ről, -de vajon ki lőtte a legtöbbet?

Mondhatjuk, hogy az utóbbi napokban egy kis személyes rivalizálás is kialakult a két csapat között, szóval egy igazán izgalmas meccs elé nézhettünk, ahol végre eldönthették, hogy melyikük az erősebb, ki játszik jobban Mirage-on. A nyert késkör ellenére a HoP maradt támadó oldalon, amire sokan felhúzhatják a szemöldöküket, de nagyon úgy néz ki, hogy a csapat bőven fel van készülve Mirage-on támadó körökkel, négy bukott védelem után tudott csak a BP5 körhöz jutni, de sok babér ezután sem termett nekik, egészen 11-1-ig menetelt a HoP.

Nagyon szét volt esve a Budapest Five, akik Tigene csatornáján követték a meccset élőben láthatták, hogy bizony előkerültek a kések is és flash is elszenvedője volt egy szúrásnak, de aztán annyira könnyedre vették a HoP-os srácok a figurát, hogy ha minimálisan is, de fel tudott zárkózni a BP5, 12-3-mal fordultak a csapatok a félidőben. A támadó oldal a BP5 csapatának is jól indult, egészen szépen tudtak zárkózni, de 12-7-nél rákapcsolt a HoP és kört sem engedve ellenfelüknek betonbiztos védelemmel nyerték meg a meccset 16-7-es végeredménnyel.

Izgalmas meccs volt és minden bizonnyal még jobban kiéleződött a versengés a két csapat között, az egymás elleni következő meccsük még várat magára az MNEB keretein belül, de ne felejtsétek, hogy ma est újra jön az MNEB CS:GO adása a Magyar Esport TV Twitch csatornáján.

Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!