A videojátékok és Magyarország - itt a 2018-as összefoglaló

Az ENet felméréséből kiderült, hogy egyre népszerűbb a mobil, mint játékplatform, azonban a videojátékgyártó cégeknek egyelőre nincsen min szomorkodni!

2018 egy igen jó év volt a magyar videojátékos közösség számára. Az év során például számtalan versenyen mérettek meg legjobbjaink, –gondoljunk csak a V4-re, ami az első nemzetközi versenysorozatként vonulhatott be a történelemkönyveinkbe. De nem mondhatnánk azt, hogy most ennek a sikernek köszönhetően rohamosan megnőtt volna az országban a videojátékokkal játszó emberek száma. Igaz egy kicsit magasabb, mint 2017-ben volt, azonban első sorban nem ebben következtek be nagyobb változások a tavalyi év alatt. Kezdjük mondjuk azzal, hogy egyre többen játszanak a telefonjaikon. De közel sem tartunk még abban a stádiumban, hogy ez veszélyeztetné a többi játékos platformot, –sőt!... Még többször nyúltak az emberek a pénztárcájukba akkor, amikor a játékokról volt szó. Meglepő adat igaz, de éves szinten 41 milliárd forintos forgalmat generált a videojátékozás tavaly. A legtöbben általában otthon játszottak, szabadidejükben, de voltak olyanok is akik inkább várakozás közben, esetleg munkahelyükön, iskolájukban vették elő telefonjaikat. A másik érdekesség az, hogy milyen típusú játékokat preferálnak leginkább a magyarok. A játékosok többsége ugyanis kártyajátékban és stratégia játékban éli ki játékigényét, ebből is egyértelműen látszik, hogy inkább a telefonos játékokat preferálják az országban! 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!